
A magyar zenei kínálatból idén sem maradhat ki a 2018-as fesztiválhimnuszt szerző Hiperkarma
Fotó: Tamás Attila
Ismertették a szervezők a július 3–6. között rendezendő Double Rise fesztivál végleges programját. Három, sikerekkel és tanulságokkal tűzdelt év után negyedszer is rengeteg színes programmal várják a Torockóra érkező napfelkelőket.
2019. május 23., 18:022019. május 23., 18:02
Az idei Double Rise fesztiválon fontos szerepet kap a természet, a „gyere ki a zöldbe” szlogennel kívánják felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy a Fehér megyei rendezvény nem csupán változatos programkínálata miatt kiváló kikapcsolódási lehetőség, hanem Torockó és a Székelykő csodálatos környezetének köszönhetően is. A szervezők
hiszen a „dupla napfelkelés birodalmának” célja az értékmentés és -teremtés, ezért mind zenei felhozatalában, mind a környezetre való odafigyelésében erre törekszik. Fontos újítás, hogy nem lesznek szívószálak, elsősorban dobozos sört árusítanak a műanyag poharas helyett, ugyanakkor kukoricaalapból készült, lebomló poharakkal is találkozhatunk a rendezvény több helyszínén.
Az egykor nagyszínpadként ismert előadóteret a rendezvény megálmodói az idei évben Double Stage-re keresztelték, ahol
A fesztivál első nemzetközi fellépője az izlandi GusGus lesz, a bosnyák Dubioza Kolektiv a Balkán pezsgését hozza el, míg a holland Dope DOD az igazán őrületes ütemekért felel majd. James Marvel és MC Mota a legnagyobb európai elektronikus zenei fesztiválok világába repíti a közönséget, de velünk lesz az Asian Dub Foundation, valamint Erb N Dub is az Egyesült Királyságból.
A Double Stage-en hallhatjuk majd Románia egyik legismertebb elektronikus formációját, a Golant, valamint a Roát. A magyar zenei kínálatból nem maradhat ki idén sem a 2018-as fesztiválhimnuszt szerző Hiperkarma, az erdélyi közönségkedvenc Bagossy Brothers Company, az Ivan and the Parazol, a 30Y és a Kiscsillag.
ami rendszeresen telt házas estéket hoz a kluboknak, valamint szülinapi koncert is lesz, hiszen a Tankcsapda a Székelykő lábánál ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Számos hazai lemezlovassal találkozhatunk majd a Double Stage-en, mint például Mad Liquid, DJ Snow ft. MC Agent vagy Iced out Boy.
A Rise Stage-nek elkeresztelt egykori kisszínpadon is megjelennek a külföldi fellépők. A Szabó Benedek és a Galaxisok, az Esti Kornél, a Mangorise, a Blahalouisiana vagy az AWS koncertjei után, késő este a brit The Buddha Pests lép fel. Ezen a színpadon a Roadkillsoda és a Rehab Nation képviseli a román zenekari világot. A Rise Stage további fellépői között találjuk a Zagar, Run Over Dogs, Indeed és Fatal Error zenekarokat, de ugyanezen a színpadon lép fel az ethno funk koronázatlan királya, a Baricz Gergővel kiegészült Kerekes Band.
Összművészeti fesztiválként a Double Rise idén is változatos színházi előadásokkal várja a jelenlevőket.
Színpadra lép többek között a román Reactor, a Navarra Dance Stúdió, a Szín-Kron csoport, valamint a marosvásárhelyi és kolozsvári színművészeti egyetem diákjai is. Elmerülhetünk az irodalom legkülönfélébb műfajai között. A NEST slamworkshopot tart, könyvbemutatókon vehetünk részt, irodalmi beszélgetéseket hallgathatunk meg az E-MIL szervezésében. A Planetárium művészeti udvar mindemellett kiállítások, filmklub és kézműves sörök otthona is lesz.
A Hagyományok Házával közreműködésben megvalósuló Folkligetben idén sem maradhatnak el a jól bevált nappali tevékenységek, amelyek családosok, kisgyerekek és fiatalok csoportját is kiválóan szórakoztatja. Amíg a déli óráktól kezdődően a gyermekeket kézműves foglalkozások, meseelőadások, tánc- és énektanítás köti le, addig ugyanezek a programok segítik a szülőket, hogy a szomszédos borudvarban a legkiválóbb magyar borokat kóstolhassák meg. Délután a FolkLigetben adatközlők koncertjeivel hangolódhatunk az estére, vagy éppen Berecz András kalauzolhat minket a mese világába. A házigazdák már megszokott módon Kacsó Hanga Borbála, Berecz István és a Tokos Zenekar lesznek, akik segítenek az esti táncházra begyakorolni a leghasznosabb tánclépéseket vagy a legkapósabb dalokat. Az esti órákban hallhatjuk a FolkLiget színpadán a Szalonna és Bandáját, a Dűvő Zenekart vagy az Üver Zenekart.
A Rendhagyó Prímástalálkozó vagy az Etnorom koncert után
amelyen a Tokos Zenekarral hajnalig mulathatunk, miközben át-átkacsinthatunk a borudvarba egy-egy hűsítő fröccsért.
Az MVM Electri-City (egykori Hanglegelő) a budapesti CityMatiné jóvoltából biztosít napközbeni bulihelyszínt számos DJ-vel. A nagy népszerűségnek örvendő délelőtti bulikat kiegészítik a lemezlovasok késő esti fellépései, többek között Hunay, Soulshaker, Eye Scream, Beatjunkz biztosítja a jó hangulatot. A Double Rise fesztiválra szóló bérletek május 31-ig kedvezményesen 249 lejért elérhetők.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!