Hirdetés

Nagyváradon mutatja be új dalait a Belau együttes

•  Fotó: Facebook/Belau

Fotó: Facebook/Belau

Európai turnéja után a nagyváradi Moszkva kávézóban mutatja be legfrissebb dalait február 10-én a magyarországi Belau együttes.

Krónika

2018. február 07., 13:292018. február 07., 13:29

A formáció által megzenésített világban az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A zenekar tagjai – Kedves Péter, Buzás Krisztián, Szécsi „Böbe” Erzsébet, Kiss Benjámin –

azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

Hirdetés

2016 novemberében megjelent az együttes első nagylemeze, a The Odyssey tizenkét új dallal, köztük a korábban megismert You And I és Open Water című szerzeményekkel. A mediterrán térség zenei motívumait és életérzését feldolgozó lemezen több instrumentális tétel mellett olyan énekesnők vendégeskedtek, mint Dallos-Nyers Boglárka, Myra Monoka, Antonia Vai és Herrer Sára.

A Belau közel két év alatt számos sikernek örülhetett: több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, a BBC Radio 1 is leadta egyik dalukat, valamint 2017-ben megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció másfél év alatt több mint 100 koncertet adott különböző fesztiválokon, mint a Sziget fesztivál, a Balaton Sound, a Paloznaki Jazzpiknik, a Campus fesztivál vagy a kolozsvári Untold fesztivál.

A Belau 2017 tavaszán egy erdélyi miniturnéval indította a szezont. Legutóbb Európa legjelentősebb zeneipari eseményén, a hollandiai Eurosonicon képviselték Magyarországot. A Belau új, Redefine című dalában ezúttal is Szécsi Böbe működik közre, akivel a zenekar koncertjein is lehet találkozni.

A második Belau lemez előreláthatólag ősszel lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségben, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés