
Áfra Attila Tamás kettős vezetésű doktori képzést végzett a Babeș–Bolyain és a Budapesti Műszaki Egyetemen
Fotó: Facebook/Áfra Attila Tamás
Tudományos és technikai Oscar-díjat nyert idén Áfra Attila Tamás szatmárnémeti születésű informatikus. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karának alumnusa olyan algoritmust fejlesztett ki – az Intel információtechnológiai nagyvállalat egyik csapatának tagjaként –, amely által fotorealisztikus képeket lehet előállítani. A módszert főleg a filmiparban használják a vizuális effektusok kialakításakor és animációs alkotásokban. Áfra Attila Tamást az Oscar-díjátadóról, a díjazott technológiáról, munkájáról kérdeztük.
2021. március 09., 11:372021. március 09., 11:37
2021. március 09., 11:452021. március 09., 11:45
– Február 13-án megnyerte a sci-tech Oscart, vagyis az úgynevezett technikai Oscar-díjat. Ki adja ezt és milyen megvalósításokra?
– A sci-tech (tudományos és technikai) Oscar-díjat az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) adja évente azoknak a személyeknek és cégeknek, akiknek, amelyeknek a felfedezései és újításai jelentős és maradandó módon hozzájárultak a filmgyártáshoz.
– Honnan indult, honnan vezet az út az Oscarig?
– A középiskolát a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium intenzív informatika osztályában végeztem, 2001-től 2005-ig. 2008-ban informatika diplomát szereztem a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, 2010-ben pedig mesteri diplomát. Ezután
– Hogyan zajlott az Oscar-díjátadó?
– A sci-tech díjátadót általában pár héttel a szokásos Oscar-gála előtt rendezik meg Los Angelesben, idén viszont a járvány miatt sajnos virtuális lett. A díjátadó előtt minden díjazott csapattal online interjú készült, amely során fel lett véve a videóanyag.
Az Így neveld a sárkányodat 3 című filmben is felhasználták az Intel Embree-t
Fotó: Imdb.com
– Hogy került kapcsolatba az Intel Embree nevű projekttel? Miért kezdte érdekelni?
– Sugárkövetéssel a korai egyetemi éveimben kezdtem el foglalkozni, és a doktori tézisemet is ebben a témakörben írtam. Az Embree elég hamar ismertté vált a szakmában és doktoranduszként felvettem a kapcsolatot a projekt fejlesztőivel, mivel a munkájuk szorosan kapcsolódott a kutatási témámhoz. Konferenciákon volt szerencsém személyesen is megismerni az Intel több kiemelkedő számítógépesgrafika-kutatóját is.
– Egy fénykövetési technológiát fejlesztettek ki. Miben áll ez a technológia, mit tud és mire használható? Kik tudnak ebből profitálni?
– A sugárkövetés egy olyan algoritmus, amivel fotorealisztikus képeket lehet előállítani.
A sugárkövetés a fénysugarak követése által állít elő képeket, tehát tulajdonképpen szimulálja a fény viselkedését a fizika törvényeinek megfelelően. Ez egy nagyon pontos módszer, viszont rendkívül összetett és nagyon erőforrás-igényes, ezért csak az utóbbi évtizedben kezdett széles körben elterjedni.
Az Intel Embree egy olyan programkönyvtár, amely a sugárkövetés alapvető műveleteit nagyon hatékonyan el tudja végezni, s amelyre élethű képek előállítására alkalmas, ú. n. renderelő szoftvereket lehet építeni (a renderelés fotórealisztikus, háromdimenziós megjelenítést jelent árnyékkal és tükrözéssel – szerk. megj.). Az Embree-hez bárki ingyenesen hozzáférhet, mivel nyitott forráskódú, de főleg olyan cégek és filmstúdiók használják, amelyek saját renderelő szoftvert fejlesztenek, például a DreamWorks, Framestore, stb.
A Grincs is az Oscar-díjas technikával készült
Fotó: Imdb.com
– Milyen hatással lehet az Embree a jövőre nézve?
– Az Embree-nek az a célja, hogy felgyorsítsa a sugárkövetés alapú szoftverek fejlesztését és hatékonyabbá tegye őket. Az Embree a legújabb kutatási eredményeket alkalmazza és a legmodernebb processzorokra van optimalizálva, s így jelentősen felgyorsítja a képek előállítását. A sugárkövetés egy rendkívül erőforrás-igényes algoritmus. Egy képkocka kiszámolása akár egy-két napig is eltarthat, tehát a szoftver hatékonysága kulcsfontosságú.
– Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Van újabb projekt, amin jelenleg dolgozik?
– Pár éve elkezdtem egy új projektet az Intelnél, aminek Open Image Denoise a neve, és azóta ennek a projektnek a fejlesztését vezetem. Ez egy újabb, sugárkövetéssel kapcsolatos programkönyvtár, ami az Embree-hez hasonlóan a képek előállítását gyorsítja, viszont egy teljesen más megközelítéssel, ami kiegészíti az Embree-t. Míg az Embree célja a fénysugarak követésének felgyorsítása, addig az Open Image Denoise azt éri el, hogy ugyanazt a képet sokkal kevesebb fénysugár követésével lehessen előállítani, minőségromlás nélkül.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!