2012. április 13., 06:152012. április 13., 06:15
A Kresz Géza Mentőmúzeumhoz tartozó Pincekórház az 1956-os forradalom budapesti áldozatainak, valamint azoknak az életmentő hősöknek – mentőorvosoknak, mentőápolóknak, sofőröknek, civil önkénteseknek – állít emléket, akik a sérülteket a mentőállomás pincéjében kialakított szükségkórházba szállították, ahol azonnali műtéttel sokak életét sikerült megmenteni.
A Pincekórház 1956 című kiállítás „a bajtársiasságról, az összetartozás lélekemelő pillanatairól szól, és segít abban, hogy közelebb kerüljenek hozzánk 1956 tükörcserepei, melyben az orvosok és a mentősök is nagy szerepet kaptak” – mondta Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a kiállítás megnyitóján csütörtökön, Budapesten.
Szavai szerint a Pincekórházban dolgozó mentősök életüket kockáztatva mentették a sebesülteket, éjt nappallá téve küzdöttek életükért, és tették, amit emberségük diktált. A mentők hivatástudatát és a rendkívüli helyzetekben való helytállását képviseli a Pincekórház – hangsúlyozta Mártai István, az OMSZ főigazgatója. Mint mondta, a forradalom napjaiban a mentőszolgálat munkatársai a főváros utcáit járták, a sérülteket ellátták a helyszínen, majd különböző kórházakba szállították őket. Valószínűleg ők is féltek, de hivatásuk szem előtt tartásával végezték munkájukat a betegek érdekében, és fajra, nemre, vallásra, származásra való tekintet nélkül mindenkit elláttak.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.