
Farkaslaka, Székelyderzs, Zeteváralja, Kápolnásfalu és Homoródalmás ad otthont a második Udvarhelyszéki Vágta futamainak.
2015. április 20., 19:522015. április 20., 19:52
A tavaly útjára indított vágta ezúttal is ötfordulós lesz, az első előfutamot június 7-én tartják Farkaslakán, a másodikat június 28-án Székelyderzsen, majd július 26-án folytatják a rendezvényt Zeteváralján. Az utolsó előfutamnak Kápolnásfalu ad otthont augusztus 10-én, a legjobb lovasok és csapatok pedig augusztus 30-án bizonyíthatnak a homoródalmási döntőn.
Idén négy kategóriában szervezik meg a vetélkedőt. A székely munkalovakkal versenyzők két kategóriában mérik össze tudásukat koruktól függően: a 16 év alatti lovasok a csikó kategóriában bizonyíthatnak, míg a 16 év fölöttiek a felnőtt kategóriában. Sportlovakkal is jelentkezhetnek az érdeklődők, ők külön osztályban vetélkednek. Továbbá külön kategóriában a lovardák hobbilovai, a huszárlovak, munkára nem használt hobbilovak, szervezetten, egyesületi, hagyományőrző keretek közt fellépő lovak is versenyezhetnek.
Az ügyességi vetélkedőn idén a lustra (a szó katonai összeírást, hadiszemlét jelent, a székely történelem sajátos forrását, a hadra köteles székelyekről a mustrák vagy hadiszemlék alkalmával öszszeállított összeírást jelöli) szellemében alakítják a futamok akadályait és feladatait. Így a lovasoknak menetből kell nyeregbe szállniuk, kardokkal és lándzsákkal kell bábukra támadniuk, számíthatnak többek között rúdakadályokra, billenő pallóra, bála fölötti ugratásra, karikafelvételre, korsóáthelyezésre is.
Emellett új elemként szerepel a versenyben a szlalom pályaszakasz, ahol oszlopok között kell majd kerülgetve haladni. A versenyzőket értékes díjakkal jutalmazzák: western- és sportnyereggel, valamint kantárszárral lehetnek gazdagabbak a legjobban teljesítő lovasok. A csapatversenyben a szintén sportnyerget, valamint egy Waum Péter fafaragó által készített emléktáblát kapnak a győztes trió tagjai, akik egy évig őrzik majd a vágta vándorlobogóját.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!