
A hónap végén megjelenik az Iskolai Történelmi Magazin második száma
Fotó: Facebook/Riti József Attila
A szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum történetéről, a helyi örmény közösség múltjáról, a trianoni békeszerződésről is olvashatnak az érdeklődők az Iskolai Történelmi Magazinban. Riti József Attila ötletgazda a havilap céljáról, tartalmáról beszélt lapunknak.
2020. július 21., 20:422020. július 21., 20:42
A történelmet szeretné megismertetni, valamint bemutatni a diákoknak az az elmúlt korokhoz való viszonyulását a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum tematikus klubjának lapja. Az Iskolai Történelmi Magazin Riti József Attila kezdeményezésére jelenik meg havi rendszerességgel.
„Régi tervem volt a lap létrehozása, és júniusban végre sikerült megvalósítani, amikor megjelentettem az első számot. A magazinba az általam működtetett történelmi klub diákjai írnak majd, nyilván a vakáció idején kevesebbet. Én is közlök majd minden alkalommal, és természetesen más pedagógusok is élhetnek ezzel a lehetőséggel” – mondta a Krónika megkeresésére a Kolozs megyei tanintézet történelem–földrajz szakos tanára. Hozzátette, a magazint bejelentette a bukaresti Román Nemzeti Könyvtárban, és megkapta az időszaki kiadványok nemzetközi azonosítóját (ISSN – International Standard Serial Number).
A főszerkesztő arról is beszélt, hogy a júniusi lapszámot bizonyítottan 115-en látták, olvasták. Ezt követően készült egy különkiadás az örmények és az örmény magyarok nagy ünnepe, Világosító Szent Gergely alkalmával. A lapszám több olyan írást tartalmaz, amely a szamosújvári örmény közösség múltjához köthető.
A növekvő érdeklődést bizonyítja, hogy míg az első lapot 115-en látták, olvasták, a különszámot már 156-an megtekintették. A hónap végén pedig megjelenik a magazin második száma, amely többek között a kommunizmus eredetével és típusaival, a rendszerváltozással, helytörténettel foglalkozik.
Riti József Attila szeretné, ha a jövőben pályázati forrásból megjelenhetne a magazin nyomtatásban, nagy példányszámban. Jelenleg amennyiben valaki igényeli, e-mailban is elküldik neki a lapot, szándékát a ritiattila@gmail.com címen jelezheti.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!