
Fotó: Haáz Vince
Elindult Marosvásárhely első akadálymentes taxija a héten – a mozgásukban akadályozott személyek szállítására alkalmas gépjármű huszonnégyezer eurójába került a Royal taxitársaságnak.
2014. június 18., 15:182014. június 18., 15:18
A mozgássérült személyeket foglalkoztató civil szervezetek vezetői, tagjai kedvezően fogadták a kezdeményezés hírét. Chiriţă János, a taxitársaság igazgatója büszkén újságolta, hogy a különleges járművet hétfőn igényelték először. „Egy medencetörést szenvedett személyt kellett elszállítanunk a Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházba. Az utas nagyon elégedett volt. Mivel ez volt az első ilyen jellegű hívásunk, ingyenesen szállítottuk a klienst” – mesélte az igazgató, akitől azt is megtudtuk, a szállítási díj ugyanannyiba kerül, mint a társaság többi taxija esetében – kilométerenként 2 lej 60 baniba nappal, és 3 lejbe éjjel.
Chiriţă elmondta, tavaly április óta szeretnének egy akadálymentes járművet, ám ennek üzembe helyezésével mostanig kellett várniuk. A Dacia Dokker típusú kombi gépjármű megrendelésétől a megérkezéséig három hónapot vártak, az autó ezután átkerült ahhoz a kolozsvári céghez, amely elvégezte a szükséges átalakításokat, ami szintén negyedévbe telt. Ezután következett a hatósági engedélyek beszerzése, a gépjármű törzskönyvezése, majd a taxióra bejelentése a pénzügyőrségnél. Utóbbira például újabb két hónapot kellett várni.
Az igazgatótól megtudtuk: a taxitársaságokat törvény kötelezi a speciális szükségletű személyek szállítására alkalmas gépjárművek beszerzésére, és bár vannak olyan cégek, amelyek száznál is több kocsit működtetnek, Vásárhelyen ők az elsők, akik a törvénynek eleget tettek. „A taxi 24 ezer euróba került, az akadálymentesítő berendezés ebből 9200 euró volt. A kocsit a saját pénzünkből vásároltuk, semmilyen támogatásban nem részesültünk” – mondta Chiriţă, aki szerint nehezen fog megtérülni a befektetésük.
A Hosszú utcai székhelyükön az igazgató be is mutatta a különleges jármű működési elvét: a hátsó részben lehajtotta azt a feljárót, ahol a tolókocsit kell betolni, majd megmutatta azt a hét pontot, ahol a mozgássérült személyeket bebiztosítják: a négy keréknél, illetve három biztonsági övvel. Ezenkívül az utas testi épségéről egy fej- és háttartó párna is gondoskodik.
Az igazgató elmondta: elviekben minden B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező személy vezetheti az autót, ám ezenkívül egy plusz követelménynek is eleget kell tennie az illető sofőrnek: türelmesnek kell lennie utasaihoz.
Simó Ágnes, az Add a kezed alapítvány ügyintézője is nagyon örvendett a taxinak. „Haladás, hogy végre valakinek eszébe jutott ez is. Amikor mentünk valahova, gyakran előfordult, hogy a taxisofőrök nem vállalták a lányaim szállítását” – fejtette ki Nagy Katalin, két mozgássérült felnőtt nő édesanyja.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!