
2009. december 04., 11:592009. december 04., 11:59
Az 50-es évek filmcsillagát megörökítő filmet egy gyűjtő vette meg. Keya Morgan egyébként egy dokumentumfilmen dolgozik, amellyel azt akarja bebizonyítani, hogy Monroe-t 1962-ben meggyilkolták, nem pedig öngyilkos lett.
A felvétel már a videómegosztókra is felkerült. Keya Morgan azt nyilatkozta, hogy a filmtekercset 275 ezer dollárért vásárolta meg a felvételen szereplő egyik nőtől. Egyébként ez a hölgy volt az, aki elmondta, hogy a filmen nem cigarettát, hanem marihuánát szívnak.
Emellett egy FBI-ügynök is – aki tudott a felvételről – azt állította, hogy nem sima cigaretta látható a képeken. A színes némafilmen Marilyn Monroe meglehetősen vidámnak tűnik. A filmet megvásárló Morgan azt mondta, hogy a füves cigarettát sodró nőtől tudja, hogy „ő maga sodorta, és adta át Marilynnek”.
Az FBI szerint a szőke színésznő biztonsági kockázatot jelentett, amiért az elnökkel, John F. Kennedyvel randevúzott és drogozott, valamint italozott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.