2013. február 20., 07:202013. február 20., 07:20
Mississippi más olyan államokhoz – így New Jerseyhez és Kentuckyhoz – hasonlóan, amelyek nem értettek egyet a kiegészítéssel, csak jóval később erősítették azt meg.
Mississippi esetében ez gyakorlatilag 1995-ben történt meg, ám az eljárás közben egy formalitás mégis elmaradt. Ranjan Batra, a Mississippi Egyetem Egészségügyi Központjának professzora Steven Spielberg Lincoln című filmjének megtekintése közben döbbent rá, hogy az állam 1995-ben a helyi jóváhagyásról nem értesítette az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárát, ahol az alkotmányos iratokat őrzik. Batra egy kollégája felhívta Mississippi államtitkárát (az államapparátus technikai működtetéséért felelős hivatalnokot), és figyelmeztette a mulasztásra. Az igazoló okmányok megkésett pótlását a nemzeti levéltár 2013. február 6-i dátummal igazolta vissza, rámutatva, hogy „ezzel az aktussal Mississippi állam ratifikálta az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítését”. A vonatkozó alkotmánykiegészítés értelmében „az Egyesült Államokban sem rabszolgaság, sem kényszerű szolgaság nem fordulhat elő, kivéve a bűncselekmény elkövetéséért kiszabott büntetés esetét, amikor az elkövetőt törvényes eljárással kell elítélni”.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.