
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 19., 09:142011. szeptember 19., 09:14
Az Oradea City Running Day félmaratoni futóverseny résztvevői pontban reggel tíz órakor rajtoltak el a Bémer (Ferdinánd) téri Rimanóczy-szálló (a mai Bihoreana étterem) mellől. A rendőrség a verseny idejére, vasárnap délelőttre a futók útjába kerülő összes utcát lezárta a forgalom elől. A 4,2 kilométeres kört ugyanis a belvárosban szaladták le a résztvevők – azok, akik a verseny legfontosabb futamán, a félmaratonon vettek részt, ötször, azok pedig, akik az úgynevezett jótékonysági futamon szaladtak, egyszer tették meg a kört. A 42 kilométeres távot felesben ketten is lefuthatták, a cégek futamára pedig ötfős csoportok jelentkezhettek, amelyek tagjai stafétaszerűen váltották egymást körönként. A fordulóknál elhelyezett kordonok mellett mindenütt önkéntesek jelezték a futóknak, merre kell menni. Az indulásnál szurkolók és szervezők tömege lelkesítette a benevezőket, akiket a verseny alatt több ponton vízzel és üdítővel láttak el. A versenyre gyerekek is jelentkezhettek: az ő távjuk egyetlen kilométeres volt. A gyerekfutam fél tizenkettőkor kezdődött, a kis versenyzőket a Carrefour üzletlánc díjazta. A sétálóutcán mindeközben egy nagyváradi fitneszklub tartott bemutatókat különböző mozgásformákról, így az egészséges életmód iránt érdeklődők a stepaerobikkal és a zumbával is megismerkedhettek. A főszervező, Deme Molnár József reméli, néhány év múlva Váradon is több ezren futnak majd, mint a maratonokat szervező nagy európai városokban.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.