
Fotó: Lonay Arthur
Több mint ezren vettek részt hétvégén a Kolozs megyei Kalotaszentkirályon tizenkettedik alkalommal szervezett Csipkebogyó-fesztiválon.
2017. október 22., 17:592017. október 22., 17:59
„A település egyre nagyobb hangsúlyt fektet a vendégfogadásra, faluturizmusra, ezért a fesztivál időpontjának azt a hosszú hétvégét választjuk, amikor anyaországi vendégeink az ’56-os forradalom alkalmából szabadnapot kapnak. Idén is számos turista látogatott el a rendezvényre, többek között a két testvértelepülésünk, Kunadacs és Szeghalom képviseletében.
– mondta el Krónika megkeresésére Póka András-György polgármester.
Hozzátette, a fesztivált kulturális programokkal nyitották meg, szombaton öt csapat részvételével kezdetét vette a csipkeízfőző-verseny. A zsűri tagjai az értékeléskor figyelembe vették az asztalok díszítő elemeit, összképét, a versenyzők népviseletét, és nem utolsósorban a csipkeíz állagát, minőségét. A csipkebálban a zsűri értékelte a lekvárokat, és természetesen mindenkit díjazott.
mint a Kalotaszentkirályi tájház látogatása, lovasszekerezés, fafaragás, gyöngyfűzés.
A rendezvényen fellépett a csongrádi fúvózenekar, a bánffyhunyadi Suhanc Néptánccsoport, a kalotaszentkirályi Felszeg Gyöngye Néptánccsoport.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!