Hirdetés

“Mindenki keringőre”?

Az idén valószínűleg némileg visszafogottabb lesz a világhírű bécsi operabál, legalábbis az előjelek arra mutatnak, hogy a korábbi évekhez képest talán nem lesz annyira tündöklő-csillogó a február 19-én 53. alkalommal megrendezésre kerülő bálok bálja.

2009. január 30., 07:002009. január 30., 07:00

A világhírű bécsi operabál tehetős törzsvendégei közül – akik pedig megengedhetnék maguknak, hogy kibéreljék a méregdrága páholyok egyikét – már többen visszamondták a részvételt, arra hivatkozva, hogy a pénzügyi-gazdasági válság közepette mégsem lenne helyénvaló dolog ország-világ szeme láttára vígan mulatozni.

Szépségek a páholyokban

A bécsi operaház igazgatója, Ioan Holender összerúgta a port a nagyszabású társasági eseményt hagyományosan közvetítő ORF köztelevízióval, állítólag azért, mert a tévé nem fogadta el a közvetítéssel kapcsolatos javaslatait. És bár most is lázas találgatás előzi meg, hogy kik lesznek a fővendégek, ki kinek a karján jelenik majd meg a táncparketten, távolról sem övezte akkora izgalom az egyik törzsvendég, a dúsgazdag osztrák építőipari nagyvállalkozó, Richard Lugner szerdai bejelentését, hogy az idén kit kíván bevezetni az \"elit világába\". A 76 éves mágnás, akit a sajtó időnként csak Habarcsként emleget, mindig is híres-hírhedt volt a páholyában felbukkanó \"cicusairól\", az őt körüllengő fiatal lányokról. Választása az idén a Született feleségek egyik sztárjára, a szőke Nicollette Sheridanre esett. Voltak, akik döntését nyomban fanyalogva fogadták, mondván, az amerikai filmszínésznő nem az első vonalból való, személye \"leértékeli\" majd a bál értékét.

A császárváros előkelőségei

Az első hivatalos operabált hetvennégy éve tartották az osztrák fővárosban, azóta szinte fogalommá vált szerte Európában. Már az 1935. január 26-án megrendezett estély is botránnyal végződött, miután kiderült, hogy a 4000 vendég közül több mint százan hamisított belépőkkel vettek részt rajta, az átlagosan 25 schillingbe kerülő belépőt 12,5 schillingért vásárolták meg kéz alatt. (Valójában az első – igaz, nem \"államinak\" tekintett, ám I. Ferenc József császár által engedélyezett – bált még 1877. december 11-én Hofopern-Soirée néven rendezték meg a Staatsoperban.) Az eseményt sokszor lemondták a történelem során. A Németország által megszállt országban a birodalmi kormány utasítására 1939-ben rendezték meg a hosszú ideig utolsó Operabált. Csak tizenhét év elteltével, a háborúban megrongálódott Staatsoper újjáépítését követően, 1956. február 9-én hangzott fel újból a \"Mindenki keringőre!\" felhívás. Legutóbb 1991-ben az Öböl-háború miatt fújták le a rendezvényt. A bál fénye és varázsa mindazonáltal nem sokat változott 74 év óta, hiszen olyan különleges alkalomról van szó, amikor összegyűlnek az egykori császárváros és a nagyvilág előkelőségei: uralkodók, hírességek, filmcsillagok, vezető politikusok és pénzmágnások százai táncoltak már a rangos társadalmi eseményen.

A báli szezon méregdrága záróakkordja

Az általában a farsang utolsó vasárnapját megelőző csütörtökön megrendezésre kerülő esemény, amelynek színes forgatagát minden évben milliók csodálhatják meg a televízióban, tulajdonképpen a bécsi báli szezon ünnepélyes záró aktusa, egyfajta betetőzése az évadnak. Egyszersmind legjövedelmezőbb vállalkozása is: a tavalyi estély szintén nagy anyagi sikert jelentett az opera számára, a tiszta nyereség meghaladta az egymillió eurót. Csupán egy egyszerű belépőjegy 230 euróba került, az asztalokról és páholyokról már nem is szólva (összesen 109 szeparét adnak bérbe). Az eladott 7230 belépőből 3,5 millió eurós bevétel származott.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés