Milánó, ahol a stílus a génekben van

Bár Milánó a divat fővárosa, ha repülővel érkezünk Itália második legnagyobb településére, még nyomát sem érezni a stílusnak – a Malpensa Európa egyik legunalmasabb légikikötője, ez azonban senkinek se vegye el a kedvét Olaszország egyik legnyüzsgőbb városától. Bár a reptér közel 40 kilométerre található a várostól, az oda vezető út szinte végig lakott településeken át vezet: a kontinens egyik gazdasági központjában egymást érik az ipari parkok, a metropolisövezetnek pedig több mint hárommillió lakója van.

Az északi olaszokról azt tartják, hogy hűvösebbek, mint déli honfitársaik, de amennyiben ez igaz, nehéz elképzelni, mennyire nyitottak és melegszívűek lehetnek a csizma sarkában vagy orrában élők – Milánóban ugyanis a szeles március ellenére is mindenki mosolygott, a vendégeket pedig szinte a tenyerükön hordozzák a helyiek. Őszinte kíváncsisággal érdeklődnek arról, honnan érkeztek, és ugyanilyen lelkesedéssel mesélnek magukról vagy a városukról. Sőt az idegeneknek még azt is megbocsátják, ha éppen a városi rivális futballcsapatnak szurkolnak – egymás közt ez már egy kicsit nehezebben megy.

Az AC Milan és az Internazionale focimérkőzésein kívül Milánó a híres divathetek révén szokott még feltűnni a nemzetközi médiában. Bár erről éppen lemaradtunk, a repülőtérről a városig vezető úton a sofőrünktől mindent megtudhattunk róla. Legfőképpen azt, hogy ilyenkor méhkasként zúg a város, és teljes a fejetlenség. Mindenki mindenhova el akar jutni, a sztárdivattervezők ugyanis a legkülönfélébb helyszíneket választják bemutatóiknak, a főpályaudvartól a luxushoteleken át egészen valamelyik monumentális palotáig.

A milánóiak amúgy öntudatos, büszke polgárai a világ divatfővárosának: a stílusos öltözködés a génjeikben lehet, gyerekektől az aggastyánokig mindenki ad a megjelenésére – túlzások, nagyvárosi extravagancia nélkül. Azoknak is lehengerlően elegáns a megjelenésük, akik nem a méregdrága Valentino, Gucci, Versace, Prada, Armani vagy éppen a Dolce & Gabbana divatházaktól vásárolnak – hogy csak néhányat említsünk meg azok közül, amelyeknek Milánóban található a főhadiszállásuk.

A város szíve a Dóm tér. Az impozáns katedrális helyén a római időkben egy Minerva-templom állt, később egyszerre több keresztény szentély is, majd 1396-ban kezdték el építeni a mai templomot, amelyik a világ negyedik legnagyobb székesegyháza. A dómot végül 1572-ben szentelték fel, majd további átépítéseket követően, a 19. század elején nyerte el mai, lenyűgöző formáját. Turistaszemmel nagyon érdekes, hogy nemcsak a toronyba lehet feljutni, de a tetőtéren is kialakítottak egy „sétálóutat”, így a vízköpők és a kőszobrok mellett állva gyönyörködhetünk a környék panorámájában.

A katedrálistól a város második leghíresebb épületéhez a harmadik legismertebben keresztül jutunk el: a Dóm teret a Galleria Vittorio Emanuele II passzázs köti össze a Scala Operaházzal. Amíg az utóbbi a magaskultúra fellegvára, az üvegtetejű, hangulatos passzázs a divaté. A fent említett márkák mindegyike és még több száz másik is megtalálható a passzázs pazar boltjaiban, ahol más világvárosoktól eltérően akkor sem néznek szúrós szemmel a turistára, ha látszik rajta, hogy csak bámészkodni nyitott be, és még egy gombot sem fog vásárolni náluk.

Bár Milánóban rengeteg látnivaló akad, a város épített öröksége mégsem hasonlítható Velence vagy Róma történelmi sokszínűségéhez. Az épületek többsége monumentális és visszafogott, a város hangulatát ma is meghatározza a közel 150 éves Habsburg-uralom, amely alatt kialakult a település mai arculata. A más itáliai városokra jellemző reneszánsz korszak leginkább a milánói hercegek egykori rezidenciájában, a Castello Sforzescóban köszön vissza, illetve egy művészettörténetileg felbecsülhetetlen értékű szentélyben. A 15. században épült Santa Maria delle Grazie templom fő látványossága Leonardo da Vinci híres freskója, Az utolsó vacsora. 

Kiss Csaba, Milánó