Hirdetés

Mikulás-maraton Hargita megyében

Idén is szervez Mikulás-maratont a Hargita Megyei Vöröskereszt: a december ötödikén tartandó jótékonysági akció keretében az önkéntesek Mikulásnak és Krampusznak öltözve végigautózzák a megyét, édességeket osztogatnak, és adományokat is gyűjtenek a beteg gyerekeknek.

Dósa Ildikó

2015. november 26., 12:362015. november 26., 12:36

Zsigmond Éva, a Vöröskereszt megyei elnöke elmondta, idén első alkalommal Székelykeresztúrra és Kőrispatakra is hívták őket, ugyanakkor még hat udvarhelyszéki faluba készülnek, ahova szintén először látogatnak el.

A jótékonysági akciókat meghívások alapján szervezik, azokat az általános iskolákat látogatják meg, ahonnan előzőleg felkérést kaptak. Zsigmond Éva elmondta, szívesen emlékszik vissza egy boltosra, aki tavaly tízkilónyi cukorkát adott az egyik szaladó Mikulásnak, és akadt olyan étteremtulajdonos is, aki ingyenebédre hívott meg gyerekeket.

Az immár 15. alkalommal tartandó jótékonysági akció keretében az öt éve alakult Mikulás-színház előadását a szervezet önkéntesei mutatják be az őket fogadó iskolák diákjainak. Újdonság, hogy Down-kóros gyerekek is részt vesznek a rendezvényen: saját maguk által készített ajándékot visznek a keresztúri gyerekeknek. A keresztúriak viszonzásként szintén ajándékokkal és műsorral készülnek az eseményre. A jótékonysági akció zárásaként december hatodikán a megyei Vöröskereszt képviselői átadják a csíkszeredai beteg gyerekeknek gyűjtött adományokat.

A megyei szervezetet a norvég Vöröskereszt támogatja, ezenkívül pályázatokból és felajánlásokból tartja fenn magát. Más jótékonysági akciókat is szerveznek Hargita megyében: holnapig még fogadnak adományokat az általános iskolákban és óvodákban elhelyezett dobozokba a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank önkéntes programja és az Udvarhelyi Fiatal Fotósklub által  szervezett karitatív akció keretében.

Önkéntes középiskolások dobozokat helyeztek el a város tanintézeteiben, ahová a diákok és tanárok játékokat, könyveket, illetve édességeket tehetnek. Az akció a hónap utolsó hetében zajlik, november 17. és 27. között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés