
Sok erdélyi gyereket is megörvendeztetett a Mikulás szombaton. A Hargita Megyei Vöröskereszt önkéntesei a Mikulás-maraton nevű kezdeményezés keretében Székelykeresztúron, Alsóboldogfalván, Újszékelyen, Szenterzsébeten és Kőrispatakon is látogatást tettek.
Mindenhol nagy örömmel és énekszóval, előadással fogadták a Mikulást. A Mikulás-maraton utolsó udvarhelyszéki állomása Kőrispatak volt. A falu központjában összegyűlt gyerekek egyre növekvő türelmetlenséggel várták a Mikulást.
A gyerekek egymástól kérdezték, hogy vajon mivel fog jönni a Mikulás? Volt, aki azt gondolta, hogy a hó hiánya miatt kerekeket szereltetett a szánjára, mások szerint inkább kocsival jön majd. A várakozást egyszerre nyüzsgés törte meg, amikor különösebb feltűnés nélkül felbukkant a gyerekek között egy manó, aki éneklésre kezdte buzdítani a gyerekeket mondván, hogy a Mikulás csak akkor találja meg őket, ha éneküket hallja. A kezdetben vérszegény dalolás egyre erősödött, a várakozók már nagyon kíváncsiak és egyre bátrabbak lettek.
Rénszarvasok és kerekes szán
A hangos éneklésre felbukkant a Mikulás szánja is, amelyet két rénszarvas húzott. Mint kiderült, annak a kislánynak volt igaza, aki arra tippelt, hogy a Mikulás kerekeket szerelt a szánjára, amelyen egyébként ott ült a Hóember és Micimackó is.
A gyerekek tovább énekeltek, egy krampusz gitárral kísérte őket. A Mikulás kedves mosollyal cukorkát osztogatott, de virgácsot is kaptak a gyerekek az egyik krampusztól azzal a megjegyzéssel, hogy az egy megelőző eszköz, csupán rá kell mutatni és mintegy varázsütésre angyallá változtatja a csintalankodót. Miután az összes cukorka elfogyott, a Mikulás átvette azt az adományt, amelyet a helyi iskola alkalmazottai a csíkszeredai beteg gyerekek számára gyűjtöttek, majd beült szarvasai által húzott kerekes szánjába és távozott.
Mosolygó Mikulás Vásárhelyen
A marosvásárhelyi várban is várta a gyerekeket a mikulás. Amint azt Koreck Máriától, az RMDSZ marosvásárhelyi nőszervezetének alelnökétől megtudtuk, társaságuk harmadik alkalommal szervezte meg a Mosolygó Mikulás nevű programot. Az idei kétnapos rendezvényen is számos kézműves tevékenységet próbálhattak ki a gyerekek.
„Mézeskalácsot, karácsonyi üdvözletet, ikebanát, filcdíszeket lehetett készíteni, de a fafaragást is ki lehetett próbálni. Ugyanakkor nagy sláger volt az almából készült Mikulás is\" – mesélte Koreck Mária. Már a pénteki napon legalább tucatnyi osztály kereste fel a rendezvényt, délutánra pedig a szervezők becslései szerint mintegy háromszáz gyerek látogatta meg a rendezvényt.
Szombat délelőtt is zsúfolásig teltek a termek, folyosók a kézműveskedő gyerekekkel, és felnőtt kísérőikkel. Az egyik kisfiú almamikulást készített és mézeskalácsangyalt gyúrt: „de nehogy megfogd, mert forró\" – hangzott a figyelmeztetés. Egy kislány mézeskalácsangyalt, gyertyatartót és karácsonyi üdvözletet készített. Elmondta, nagyon jól érezte magát, de várja az igazi Mikulást, akitől adventi naptárat kért, hogy azon számolhassa, hány nap van karácsonyig.
A rendezvény keretében vásárt is szerveztek, ahol profi módon elkészített kézművestermékeket is lehetett vásárolni: ékszert, piperét, kerámiatárgyakat, szőtteseket, kötött zoknit, sapkát, mézeskalácsot, horgolt angyalokat. A „frissen bemutatkozók\" mellett jelen volt a minden évben, minden helyi vásáron részt vevő Unitárcoop Alapítvány kézművescsoportja is.
„Szívesen tettünk eleget a felkérésnek. Tegnap nagyon sok gyerek jött, csak értékelni lehet azokat a tanítónőket, akik elhozták az osztályaikat. És ahogy azt a tapasztalataink az előző években is mutatták: a gyerekek aznap délután vagy másnap kézen fogják szüleiket, nagyszüleiket és visszajönnek\" – tudtuk meg az unitárius egyház képviselőjétől, Antal Ildikótól. A Mikulás még számos erdélyi városban, többek között Székelyudvarhelyen is felbukkant.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!