Hirdetés

Mi a magyar zene?

A nem magyarul, de magyar zenészek által előadott műveket is magyarként ismerné el a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága. A médiatörvény azon passzusa, amely csak a magyar nyelven előadott műveket ismeri el magyarként, de például egy magyar együttes által angolul megszólaltatottat nem, tavaly július óta hatályos, azóta kell a rádióknak másként számítani a zenei kvóták érvényesülését (műsoridejük legalább 35 százalékában kell magyar műveket sugározniuk.)

2013. március 04., 19:532013. március 04., 19:53

A testület tegnapi ülésén – a médiatörvények változtatásához benyújtott módosítások vitájában – támogatta Karácsony Gergely (független) javaslatát, amely magyarnak ismerné el, és így a rádiók játszási listájában a magyar kvótába számítaná bele azokat a zeneszámokat is, amelyek a magyar kultúra vagy a Magyarország által elismert nemzetiségek Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezik.

A bizottság több tagja abszurdnak tartotta, hogy nem minősül magyarnak az a zenei alkotás, amelynek szövege nem magyar. L. Simon László, a testület fideszes elnöke arra mutatott rá, hogy ilyen alapon a latinul író Janus Pannonius sem számítana magyar költőnek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a médiatörvény módosítását azt követően nyújtotta be, hogy konzultált arról az Európai Unióval és az Európa Tanáccsal. Hatvanöt népszerű magyar zenész nyilatkozatban tiltakozott a magyar zeneműnek a médiatörvényben megfogalmazott definíciója miatt.

„Életszerűtlen, kirekesztő és értelmetlen szabályozás született akkor, amikor a magyar zenemű fogalmát a jogalkotó a nyelvhez kötötte. Most ugyanis, ha bármely magyar előadó angolul ír dalt, az a szabályok szerint nem minősül magyar zenének” – szerepel az MTI-hez tegnap eljuttatott, Mi a magyar zene? című dokumentumban, amelyet hatvanöt népszerű magyar zenész írt alá. A mások mellett Bocskor Bíborka, Bornai Tibor, Bródy János, Dés László, Harcsa Veronika, Kiss Tibor,  Lovasi András, Másik János, Müller Péter Sziámi, Péterfy Bori,  Szalóki Ági által szignált nyilatkozat szerint a szabályozással a kortárs magyarországi populáris, klasszikus, nép- és világzenei színtér számos előadóját, szerzőjét zárják ki a „magyar zene” és így a magyar kultúra köréből.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés