
2010. november 17., 09:332010. november 17., 09:33
Fazakas Szabolcs filmes szakember és vállalkozó kezdeményezésére az idei év első felében készült el a látványos projekt – a székelyföldi legendatérkép, amely a még élő mondakincset gyűjtötte egy felületre, Márton Erika székelyudvarhelyi képzőművész által megálmodott környezetben és alakokkal.
A kezdeményezés Székelyföld népszerűsítését célozza, a fiatal grafikus a közel 150 székelyföldi legendát főként gyerekek számára, színesen, dinamikusan, meseszerűen mutatja be. Fazakas Szabolcsék már a nyáron elkezdték a legendatérkép digitalizálását, a legendarium.ron pedig természetesen a Márton Erika által kézzel festett legendatérkép is megtekinthető.
„A legendáriumnak nemcsak értékmentő, hanem az internetre kerülve komoly ismeretterjesztő szerepe is van. Arra törekszünk, hogy a honlap látogatóinak is felkeltsük az érdeklődését, akik majd az általunk eddig nem ismert legendákat is előkerítik” – mondta el a Krónikának Fazakas Szabolcs. Jelenleg 143 legenda látható a honlapon, és azt tervezik, hogy a világon szétszórva élő székely közösségekkel és leszármazottaikkal is keresik a kapcsolatot.
Az újszerű, áttekinthető és gyermekbarát honlapra ki-ki feltölthet legendákat, természetesen ezek hitelességét szakemberek vizsgálják meg. A virtuális legendavilág egyik szakmai támogatója Miklós Zoltán néprajzos, a Haáz Rezső Múzeum fiatal igazgatója, ő segédkezik a munkában. A szakember szerint a legendatérkép digitális formája népszerű lehet, főként a fiatalok körében.
A legendatérkép nyomtatott változata, ahogy azt korábban tervezték, eljut az iskolákba és az osztálytermek falain is látható lesz, várhatóan már december folyamán – részletezte Fazakas, aki arra is kitért, hogy a honlapon hamarosan különböző vetélkedőket is meghirdetnek, mint például színdarabíró és jelmezrajzoló versenyt.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.