
Fotó: Veres Nándor
A Csíki Kamarazenekar Lukácsházi Győzővel, a budapesti Bon-Bon matiné szerkesztő-műsorvezetőjével, a Szegedi Filharmonikusok igazgatójával és a szintén budapesti Balogh Sándor karmesterrel, zeneszerzővel működik együtt: két mese különleges megközelítésével teremtenek lehetőséget arra, hogy a közönség megismerje a hangszereket, megszeresse a klasszikus zenét.
2015. november 18., 17:522015. november 18., 17:52
Így gyerekeknek és felnőtteknek is szóló, egyedi hangverseny várja csütörtökön a csíkszeredai moziba 18 órától a közönséget. „Ha a zenész mosolyog, akkor a közönség is mosolyog, így tudni lehet, hogy jó az előadás” – mondta el Lukácsházi Győző és Balogh Sándor, akik évek óta szórakoztató műsorokon dolgoznak azért, hogy megszerettessék, könnyedebbé, „fogyaszthatóbbá” tegyék a klasszikus zenét.
A két magyarországi zenész barátsága hosszú múltra tekint vissza, még a zeneakadémiás évekre, azóta több formációban zenéltek együtt. Balogh Sándor alapító tagja volt a Budapest Ragtime Bandnek (ma is játsszák még az általa hangszerelt dalokat), később Lukácsházi is csatlakozott hozzájuk, és egy ideig ő volt az együttes vezetője. Aztán Lukácsházi életében következett a rádiós időszak, Balogh Sándor akkoriban a Fesztiválzenekarban, illetve a rádió szimfonikus zenekarában játszott harsonásként.
„Nemzetközi szórakoztató műsorok versenyére jelentkeztünk, ezeket sorra meg is nyertük, például Monte Carlóban, Sanghajban, Brnóban. Sándor zseniálisan hangszerel, arra forog állandóan az agya, hogy a klasszikus zenét könnyedebbé, fogyaszthatóbbá tegye, ahol meg lehetett, én szöveget fűztem a zenéhez, az ötleteimmel segítettem” – idézte fel Lukácsházi. A zenészek felismerték, mennyire fontos a gyerekek zenei nevelése, létrehoztak Budapest több zenekarának tagjaiból egy együttest, és „megszületett” Tuba Tóbiás. Ennek a gyerekprogramnak köszönhetően jutottak el Csíkszeredába is.
Lukácsházi elmondta, két éve, amikor a bonbonmatinés, kifestett kisbuszával Csíkszeredába jött, egy hölgy megszólította, hogy ő-e, akinek nevéhez fűződik a Tuba Tóbiás, és miért nem hoznak el ilyen műsorokat a Székelyföldre. Azt válaszolta, hogy szívesen jönnek, ha valaki megszervezi. A nyáron Adorján Csaba, a Csíki Kamarazenekar zenésze vette fel a zenészekkel a kapcsolatot, így jön létre a hangverseny.
„A világ legnagyobb csodája a zene nyelve, amit bárki elsajátíthat” – mondták a zenészek, akik a Győri Filharmonikusokkal, a Szegedi Filharmonikus Zenekarral, budapesti együttesekkel is felléptek már. Ahhoz, hogy a gyerekek megkedveljék a klasszikus muzsikát, nem elég egy-két hangverseny, szükséges a szülő, a pedagógus munkája is – hangsúlyozták.
„A gyerekek figyelmét szeretnénk felhívni erre a zenére, egyedi élményt kínálunk” – mondta Lukácsházi, Balogh Sándor pedig hozzáfűzte, sajátos a narrátor kapcsolata a gyerekekkel, tulajdonképpen játékon keresztül ismerik meg a hangszereket. Mindketten fontosnak tartják, hogy a zenész is élvezze a koncertet, ahogyan ők maguk is valamennyi előadást élményként élnek meg. „Hangyányi” kis szigort is ígérnek az előadásra, mert a koncertlátogatónak tudnia kell, miként illik viselkedni egy hangversenyen, nem eszik, nem iszik, nem fecseg és lehetőleg odafigyel.
A Csíki Kamarazenekar csütörtöki hangversenyére azokat is várják, akik először vesznek részt klasszikus zenei koncerten, viszont nem árt, ha a résztvevő rendelkezik egy kis zenei háttérrel, ahogy az sem, ha ismeri a Kacor király, illetve a három kismalac meséjét. Főként az 5-10 éves korosztályt szólítják meg, de bárki számára ajánlott egy kis zenei játék bonbonmatinés és csíki kamarazenekaros módra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!