
2011. november 17., 08:312011. november 17., 08:31
A film plakátját az Oscar-díjas amerikai színésznő leplezte le Londonban hétfőn. A politikai-életrajzi alkotásból készült előzetes már elérhető a világhálón, egy korai kritikában máris „lenyűgözőnek” írták le az alkotást. Egy évvel ezelőtt, amikor a forgatókönyv részletei napvilágra kerültek, Margaret Thatcher gyerekei felháborodásuknak adtak hangot a brit sajtó által idézett mondatokban. Kétségek merültek fel azt illetően is, hogy vajon helyes-e, hogy amerikai színésznő alakítja a brit politika egyik kiemelkedő figuráját, a szigetország 1979 és 1990 közötti miniszterelnökét. A The Iron Lady (A Vaslady) című film az idősödő Margaret Thatchert mutatja be, amint visszatekint pályája csúcsaira, illetve mélypontjaira, és számba veszi azt a személyes árat, amelyet a hatalomért fizetett. A színésznő úgy fogalmazott, ez a szerep volt a legnagyobb eddigi pályafutása során.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).