
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 16., 08:592010. február 16., 08:59
Összesen 24 ruhakölteményt láthatott a közönség vasárnap este a szatmári városi színház színpadán kialakított kifutón. Cosmin Mureşan szervező szerint a hétvégi, immár második kiadásához érkezett vásár teljes mértékben szatmári rendezvény volt, amelyen 4 helyi esküvői ruhákat gyártó és forgalmazó cég, 3 menyasszonyiruha-szalon és 5 szatmári divattervező művész mutatkozott be.
„Minden résztvevő az idei évre kialakított kollekciójával vett részt a seregszemlén, a helyi tervezők pedig külön erre az alkalomra készítettek egyedi darabokat, amelyeket a gálaestén az Északi Színház román társulatának fiatal művésznői viseltek” – számolt be az esemény részleteiről lapunknak a szervező-divattervező. A menyasszonyi ruhák mellett a nagyérdemű a vőlegényi frakkokat is megtekinthette.
Az este folyamán a szatmári modellképző intézet fiatal manökenjei felvonultatták a különleges alkalmakra ajánlott kis- és nagyestélyiket, tavaszi utcai viseleteket. Az egyik szatmári tervező rendhagyó, fekete menyaszszonyi ruhát mutatott be a partiumi közönségnek.
„A szezon már elkezdődött, és egyre többen térnek be érdeklődni az általam vezetett szalonokba. Érdekes módon a legtöbben nem bérlik tőlünk a menyasszonyi ruhákat, mint ahogyan azt az ember a mai gazdasági helyzetben gondolná, hanem megvásárolják az egyedi alkalomra szánt öltözéket” – nyilatkozta a Krónikának Szirmay Sándor, aki két, esküvői kellékeket forgalmazó üzletet is működtet a városban. A szatmári seregszemlét sikeresnek ítélték meg a szervezők, és úgy vélik, elérték céljukat, megismertették egymással a helyi keresletet és a kínálatot.
A hétvégi kiállításon a ruhakereskedőkön kívül esküvői fotósok, cukrászok, nászutakat kínáló utazási irodák, fehér galambokat röptető és limuzint bérbe adó vállalkozások, vendéglők, zenészek, tűzijáték-működtetők, valamint egyéb, az esküvői ünnepségek kellékeit forgalmazó cégek kínálták szolgáltatásaikat a házasulandóknak. A szervezők egyedül a jegygyűrűket árusító ékszerészek jelenlétét hiányolták.
A gálaesten a résztvevők között különböző esküvőszervezéssel kapcsolatos szolgáltatást sorsoltak ki, és a műsorvezető tűzijáték-parádé közepette megkérte az egyik modell kezét. Az estet a szatmári Északi Színház román társulatának előadása zárta. A társulat nőtagjai Frederico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című klasszikusát játszották.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.