
Fotó: Krónika
2008. október 13., 00:002008. október 13., 00:00
Edward Pettit Poe-kutató, a kezdeményező azzal érvel, hogy az író legjelentősebb műveit - többek között Az Usher-ház bukását, A Morgue utcai kettős gyilkosságot, a Vörös halált és az Aranybogár című novelláját – Philadelphiában írta. Véleménye szerint Baltimore nem érdemli meg, hogy a városban legyen a sírja, hiszen már az író temetésén is nagyon kevesen jelentek meg, több mint 20 évig sírkövet sem állítottak neki, és a baltimore-i Poe House-nak évente kevesebb mint ötezer látogatója van, míg a philadelphiai Edgar Allan Poe Historic Site-nak 15 ezer. Pettitnek sok támogatója van a városban, egyetemi tanárok is kiállnak mellette. Az egyik még érvelését is gazdagította azzal, hogy emlékeztetett: Philadelphia híres amerikaifutball-csapata, a Ravens is Poe híres verséből, A hollóból vette a nevét.
Jeff Jerome, a Poe House kurátora azonban fügét mutatott a philadelphiaiaknak, és azt ajánlotta: ha el akarnak tőlük vinni valamit, akkor tegyék ezt John Wilkes Booth – Abraham Lincoln elnök gyilkosa – tetemével, amely szintén Baltimore-ban van eltemetve. A nagy összecsapás jövő év január 13-án lesz, amikor Pettit a Philadelphia Free Libraryben nyilvános vitában küzd meg egy még kijelölésre váró baltimore-i rajongóval. Ha Pettit győz és sikerül Poe-t elhozni Baltimore-ból, félbeszakad, jobb esetben Philadelphiában folytatódik egy titokzatos, romantikus hagyomány. Az író halálát követő év, 1850 óta az évfordulón valaki mindig odalop három szál vörös rózsát és egy fél üveg konyakot a sírra. Az ismeretlent a köznyelv Poe Toasternek hívja. A vita addig is szélesedik, lapok, tv-adók, blogok foglalkoznak vele, nem beszélve arról, hogy más városok is magukénak akarják tudni az írót. Ilyen New York, ahol Poe 1845 körül élt, amikor híres lett A holló publikálásával, vagy Richmond, ahol felnőtt, és ahová vissza akart térni. Vetélkedik még a dél-karolinai Sullivan’s Island, ahol 1827-ben katona volt, és ahová Az aranybogár cselekményét helyezte. Egyetlen város van csupán, amely, bár érintett, úgy tűnik, nem érdeklődik. Ez szülővárosa: Bostonban az írónak nincsen sem szobra, sem múzeuma, dehát már a közmondás is úgy szól, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában.
[origo]
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.