
2013. február 27., 07:362013. február 27., 07:36
Cipőn vasárnap CT-vizsgálatot végeztek – közölte a Republic két zenésze, Boros Csaba és Nagy László Attila.
„Nincs morfológiai elváltozás az agyában, nincs ödémája, vagyis még van esély arra, hogy visszajöjjön”– mondta Boros, a zenekar basszusgitárosa. A Bors úgy értesült, az énekes úgynevezett harmadfokú kómában fekszik.
„Ez azt jelenti, hogy a beteg nem reagál a külvilági ingerekre, és lélegeztetni kell. Az orvosok ilyen esetben csak annyit tudnak tenni, hogy fenntartják az életfunkciókat. Hogy mikor tér vissza a beteg a kómából, azt nem lehet megmondani. Lehet egy hónap, de akár öt év is” – mondta el a lapnak dr. Földvári László belgyógyász.
Bódi László családja eközben éjjel-nappal az énekes kórházi ágyánál van, többek között ezért nem vett részt a Republic hétvégi születésnapi megemlékezésén. Boros Csaba elmondta, hogy Cipő annak idején – bár javasolták neki – azért nem vállalta a szívátültetést, mert félt a kórházi kiszolgáltatottságtól. Elhangzott az is, hogy felébredése után az énekesnek mindenképpen új szívre lesz szüksége, de minél tovább marad kómában, annál kevesebb esély van a teljes felépülésére.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.