
Négyből egy hazai középiskolás gondolja úgy, hogy a homoszexuálisok és leszbikusok alacsonyabb rendűek a többieknél, ugyanakkor öt középiskolás közül egy úgy vélekedik, hogy meleg tanároknak nincs mit keresniük az iskolában – derült ki az ACCEPT egyesület által készített felmérésből.
2016. március 03., 12:572016. március 03., 12:57
A Romániai iskolai környezet viszonyulása az LGBT (leszbikusok, homoszexuálisok, biszexuálisok, transzneműek) személyekhez elnevezésű felmérés eredményeiből az is kiderült, hogy a meleg középiskolások túlnyomó része nagyfokú bántalmazással, erőszakkal és lelki terorral szembesül – olvasható a Mediafaxon.
Tíz meleg fiatal közül 7 vélekedik úgy, hogy nem érzik biztonságban magukat az iskolában, főként érzelmi szempontból, ugyanakkor 10 meleg iskolás közül hat volt már erőszak tanúja vagy áldozata. A felmérés arra is rávilágított, hogy minden második diákot zavarná, ha homoszexuális vagy leszbikus osztálytársa lenne.
Minden öt megkérdezett közül kettő vélekedett úgy, hogy egy nőies viselkedésű férfinak „szégyellnie kellene magát”, és az alanyok több mint fele szerint morális tekintetben elítélendő a nemátalakító műtét. A megkérdezett diákok közül ötből egy vallotta azt, hogy bármit megtenne annak elkerüléséért, hogy szexuális vonzalmat érezzen egy azonos nemű iránt. Ugyanakkor a megkérdezett iskolásoknak mindössze öt százaléka kérné tanár vagy igazgató segítségét, ha tanúja lenne, hogy egy osztálytársát kigúnyolják vagy megalázzák nemi érdeklődése miatt. A felmérést 613 diák bevonásával végezték el 10 iskolában, az ország nyolc különböző megyéjében.
A megkérdezettek 14 és 21 év közöttiek voltak humán és reál profilú osztályokból és szakiskolákból. A tanulmányhoz online kérdőívet is készítettek, amelyet 324, az LGBT közösséghez tartozó diák és azok hozzátartozói töltöttek ki, ugyanakkor interjúkat is készítettek meleg fiatalokkal, akik arról beszéltek, hogy az iskolai közegben megalázzák, molesztálják őket nemi orientációjuk miatt.
Az egyik 17 éves megkérdezett elmondta, osztálytársai ellenségesen viszonyulnak hozzá, naponta buzinak csúfolják, és fogyatékkal élőnek könyvelik el, sőt azt is hiszik róla, hogy mentális betegségben szenved.
Ugyanakkor a meleg fiatalok felhívták a figyelmet, hogy szükségük van a pedagógusok támogatására, valamint arra, hogy büntessék meg azokat, akik nyíltan csúfolják, bántalmazzák őket az iskolában. „Mindenfajta diszkriminációt ki kell vizsgálni, és mindekinek fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a megkülönböztetésnek nincs helye sem a társadalomban, sem az iskolai környezetben, ahol a következő nemzedék jelleme formálódik” – nyilatkozta Andrei Crăciun, az oktatási minisztérium tanácsadója.
„A régi szólás szellemében – hogy aki nem tudja, annak megtanítjuk, aki nem képes rá, azt segítjük, aki pedig nem akarja, azt kötelezzük – a hatóságoknak fel kell mérniük, mi a szerepük a diszkrimináció felszámolásában. Informálni kell az érdekelteket, segíteni a tanárokat, szülőket és helyi hatóságokat, hogy erre vonatkozóan dolgozzanak ki különféle stratégiákat, több szinten is. Gyakran hallani, hogy minimalizálják a melegkérdést, mondván, hogy a romániai társadalomnak kisebb gondja is nagyobb ennél. Holott nem lehet minimalizálni a diszkrimináció, az emberi jogok, a gyermekjogok kérdését” – mondta Şerban Iosifescu, a tanügyminisztériumhoz tartozó, a közoktatás minőségének biztosítására létrehozott ügynökség (ARACIP) elnöke.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!