2010. július 20., 10:452010. július 20., 10:45
A The Mail on Sunday című bulvárlap Gibson baráti köréből származó információra hivatkozva azt közölte vasárnap, hogy a filmsztárt a válásukat évekkel ezelőtt elindító Robyn biztatta a hazatérésre, mondván: a színésznek arra van szüksége, hogy eltávolodjon Hollywoodtól és ausztráliai birtokán visszanyerje lelki egyensúlyát.
Alan Nierob, Gibson szóvivője azonban kijelentette, hogy a Mail sztorija nem igaz, és az Oscar-díjas színész azt tervezi, hogy az Egyesült Államokban marad. Oksana Grigorieva, a színész volt barátnője a napokban azzal vádolta meg Gibsont, hogy életveszélyesen megfenyegette, és többször meg is ütötte. Mint állította, januárban egy ízben akkor bántalmazta, amikor két hónapos közös kislányukat tartotta a karjában, és az ütéstől a gyerek is megsérült. A 40 éves orosz származású énekesnő és Gibson hónapokkal ezelőtt költöztek külön, ám a kislány elhelyezése miatt kitört és a közelmúltban eldurvult vitájuk nagy nyilvánosságot kapott. Egy honlapon egy Gibsonra nézve súlyosan kompromittáló, telefonon lezajlott durva hangú veszekedésük részletei is megjelentek, ám ennek hitelessége egyelőre nem bizonyított. Robyn 28 éven át volt a színész felesége, hét közös gyermekük született a házasságból. Az aszszony nemrégiben nyilatkozatban vette védelmébe a sztárt, leszögezve, hogy Gibson igazi mintaapa, és sohasem bántotta sem őt, sem a gyerekeket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.