Hirdetés

Megtiszteltetés és kihívás

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Egyedüli magyar versenyzőként vághat neki július 20-án Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi popénekesnő a Brassóban ősszel megrendezendő hagyományos Aranyszarvas dalfesztivál elődöntőjének. Ez alkalomból a megmérettetésről, valamint jövőbeli terveiről kérdeztük. – Románia egyik legrégebbi és talán egyik legrangosabb dalfesztiváljának, az Aranyszarvas fesztivál elődöntőjének első megmérettetésén szerepelhet július 20-án. Mit jelent ez az Ön számára, illetve miről is szól ez a megmérettetés?

2008. július 11., 00:002008. július 11., 00:00

– Több száz versenyző közül válogatott ki huszonegyünket, engem ráadásul egyedüli magyarként egy igényes, a romániai zenei élet nagy neveit felvonultató zsűri, és ez mindenképp megtiszteltetés számomra. Az igazi jelentősége talán az, hogy én vagyok az első erdélyi magyar szólista a fesztivál negyvenéves történetében, aki eljuthatott az elődöntőig. Ez egymagában ugyanakkor nem jelenti azt, hogy biztosan ott leszek a fesztiválon, hiszen még két elődöntőn keresztül kell menni. A huszonegyből az első forduló után hat marad, majd végül hárman vehetnek részt a tulajdonképpeni nagy versenyben. Én az első elődöntőben leszek, amit a román közszolgálati televízió egyes csatornája július 20-án, 20 órától élő adásban fog sugározni. A továbbjutást ötven százalékban a zsűri értékelése, a másik ötven százalékot pedig a közönség SMS-szavazatai határozzák meg.
– Hogyan történt az előválogatás, milyen feltételeknek kellett megfelelnie a jelentkezőknek?
– Az előválogatást a román közszolgálati televízió hirdette meg. A döntést zárt körben hozta meg egy erre az alkalomra összehívott zsűri, amelynek tagjai között Dida Drăgan, Titus Munteanu, Andrei Chereşdi szerepeltek, hogy csak a legfontosabb és ismertebb neveket emeljük ki. Mindenképp egy olyan szakmai testületről van szó, amelynek tagjai az elmúlt években többek között az Eurovíziós Dalfesztivál zsűriében is többször helyet kaptak, nem beszélve a romániai szintű szakmai teljesítményükről. A több száz jelentkezőből a rendelkezésükre bocsátott ismertető anyagok alapján határoztak az elődöntőbe kerülőkről.
– Mit kellett felmutatnia a jelentkezőnek ahhoz, hogy egyáltalán bekerüljön az előválogatás jelöltjei közé?
– Elég részletes referenciaanyagot kellett küldeni, emellett videoklipeket, biográfiát és két olyan dalnak a felvételét, amelyekkel a versenyben is szerepelni fog az illető előadó. Én egyrészt a Perzselő szív című albumomnak címadó dalának angol változatát küldtem be. Ez a dal a Burning címet viseli angolul. Ez Spigyboy magyarországi lemezlovas nevéhez fűződik, akivel még januárban együtt turnéztunk Romániában és Magyarországon. Azért esett erre a választásunk, mert elég szép eredményeket ért el: Magyarországon a MAHASZ összesített toplistájára is felkerült, és hetekig elég jó helyezéssel szerepelt. Emellett a dalhoz készült videoklippet a VIVA zenecsatorna is elég sokáig játszotta. A másik versenyszámom egy lassú ballada, amely Krisz Rudi szerzeménye, Free Me Inside címmel. Ez eredetileg duettben hangzott el Krisz Rudi új lemezéről. Igazi lassú fesztiváldalról van szó, amelyhez hozzájárult többek között Szikora Róbert, az R-GO zenekar frontembere, valamint Szakos Krisztián, Ákos zenekarának hangszerelője és billentyűse. Őszintén szólva én úgy érzem, hogy kilógok a fesztiválra jelentkezők sorából, nemcsak azért mert magyar vagyok, hanem imidzs szempontjából, és a dalok, a hangzás tekintetében is más stílust képviselek.
– A mezőny – gondolom – nagyjából ismerős. Mennyire tartja esélyesnek magát?
– Nos, a mezőny nagyon erős, ismertebb román előadók is indultak, vagy olyan versenyzők is, akik már megjárták az Eurovíziós Dalfesztivált vagy a Mamaia Fesztiválon szerepeltek, elődöntőket is megnyerve. Nem tudom megítélni az esélyeimet, nem tudom pontosan, melyek az elvárások, a zsűri mit fog szem előtt tartani a produkció megítélésénél. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a mögöttem álló 12 év tapasztalata mindenképp sokat fog segíteni. Az esélyeket ugyan nem tudom megítélni, azt viszont elmondhatom, hogy az erdélyi média és a rajongóim is nagy segítséget nyújtottak a népszerűsítésben. Ezt a támogatást csak megköszönni tudom, mivel a lelkesítés a felkészülési időszakban egyfajta lelki doppingot jelent számomra.
– A romániai zenepiacon boldogulni próbáló magyar előadóként mit jelent a karrierje szempontjából ez a lehetőség?
– Úgy érzem, már most nyertem azzal, hogy ott lehetek a huszonegy között. Egyrészt azzal, hogy én vagyok az egyetlen magyar versenyző, de emellett nem szabad elfelejteni, hogy igen rangos fesztiválról van szó, amelyen részt venni már önmagában megtiszteltetés és egyben kihívás, valamint maga után vonhat bizonyos szakmai elismeréseket. Számomra az is nagy eredménynek számít, ha bejuthatok az első elődöntő után a hat közé. A továbbiakban már nem tudom, mi lesz, a fesztiválra való kijutási esélyemet nem tudom annyira megítélni.
– Hogyan és mennyire készül erre az első megmérettetésre?
– Azt mondhatom, hogy minden e körül forog jelenleg a családomban, a menedzsment szintjén, a rajongótáborom háza tájékán. A még fennmaradt pár nap a gyakorlásról, a tánckoreográfiák tökéletesítéséről – amelyben Erdei Katalin koreográfus nagy segítségünkre van – fog szólni. Huszadika előtt néhány nappal pedig el kell utaznom Bukarestbe, ahol egyfajta kiképzőtábor lesz. Ez reggeltől estig próbákat, tévéfelvételeket, ruhapróbákat, színpadi beállítások próbáját, azaz teljes hadkészültséget jelent. Minden más foglalatosságomat, így a koncertjeimet is viszszamondtam ennek az eseménynek a kedvéért, amelyre valóban készülnöm kell.
– Az elődöntő lejárta után milyen tervei vannak idénre vagy a közeljövőben?
– Szerencsére azt mondhatom, hogy eléggé aktív vagyok, és amint azt a testvéremmel – aki nagy szerepet vállal a támogatásomban – is beszéltük, mindig akad egy olyan lehetőség, amely révén tovább lehet lépni. A nyárra máris sok meghívásunk van, de most minden attól függ, hogy augusztus 10-én benne leszek-e a második elődöntőben. Mindenesetre szeptemberben már koncertturnét tervezünk, októberben vagy novemberben pedig megjelenik a tizedik poplemezem. Ez lesz az első Magyarországon megjelenő szólólemezem. Évekig próbálkoztunk már odakint, és úgy néz ki, most került egy profi menedzsment és csapat, akik segítenek, hogy ott is ismert legyek.
– Körülbelül fél éve jelent meg Tarjáni Pállal közösen felvett operettlemeze. Tervez a közeljövőben ilyen, a popzenéhez képest műfaji váltást?
– Az operettlemez egyfajta szakmai kihívás volt, általa meg tudtam mutatni, hogy más műfajban is képes vagyok helyt állni. Ráadásul szeretem is ezt a műfajt. Az operett által kissé felfrissültem és megújultam, mivel már az is kihívást jelentett, hogy ezeket a dalokat megfelelően megtanuljam. Egy olyan világba röpítenek vissza ezek a dalok, ahol az ember szabadnak, boldognak és gondtalannak érzi magát. Idén nem valószínű, de jövőre talán újból visszatérnék erre a „terepre”. Az akkor elénekelt dalokat egyébként koncerteken Tarjáni Pali barátommal most is előadjuk.
– Erdélyen és Románián túl terveznek valamilyen komolyabb áttörést, például a magyarországi zenepiacon?
– Évekig próbálkoztunk, sőt még 18 éves koromban nagy sztár akartam lenni Magyarországon. Akkor valaki türelemre intett, amit most már nem bánok, és úgy érzem, talán most jött el az idő, hogy legalább odaát megpróbálkozzunk. Egyrészt megjelenik a lemez, jó menedzsment alakult ki, és elég komoly szakmai körben forgok. Utóbbiak segíteni tudnak abban, hogy egy trendi, jó hangzású lemezt tudjunk kihozni. Hajlok rá, hogy akár Bukarestben is belevágjunk abba, hogy ismertebbé váljak. Hogy külföldön mi lesz, azt jelenleg még nem tudjuk, nem terveztünk tágabb körben. Egyelőre az talán korai is lenne, és bízom benne, hogy annak is eljön az ideje.
– A könnyűzene világa mindenképp komoly áldozatot kíván mindenkitől, aki ebbe belevág. Hogyan egyeztethető ez össze a magánélettel, a családdal és persze az egyszerű hétköznapokkal?
– Minden szervezés kérdése. Szerencsémre van érzékem az iránt, hogy a magánéletemet úgy alakítsam, hogy normális hétköznapi lányként is képes legyek élni, pontosabban, hogy ez egyensúlyban legyen az énekesnői mivoltommal. Igyekszem a családomra, barátokra, sportolásra és szórakozásra is időt keríteni. Az énekesnői pályafutásom ugyanakkor elsőbbséget élvez, szent és sérthetetlen, és ezt általában mindenki tudja körülöttem. A hétköznapokban próbálok normálisan élni, nem jellemző az a hajsza, az a tempó, amit a világsztároknál látni. Fényévekre le vagyunk maradva attól a szinttől és életviteltől, viszont én úgy gondolom, egészségesebb, ha az ember valamelyest egyensúlyba hozza a normális életét a karrierje hozta közeggel. Esetemben ez nagyjából sikerül, természetesen a hétvégéim az utazásról, koncertről szólnak.
– Feltételezem, hogy a karrierépítésben a család is Ön mellett áll.
– Mindenképp. Főleg amióta felvetődött az, hogy számbavehető énekesi karrierről van szó, a családom nagymértékben támogat. Édesapám szervezi a koncertjeimet, a testvéremmel utazunk, ő egyben hangmérnököm és dobosom is. Enélkül talán nem is működne rendesen, hiszen több nagy sztár esetében is megfigyelhető ez. Számomra a család szent és sérthetetlen kötelék, amit nálam sem a siker, sem a pénz nem tud befolyásolni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
Hirdetés
Hirdetés