2012. augusztus 21., 21:242012. augusztus 21., 21:24
„Időről időre azt halljuk, mennyi rossz ember van szerte a Kárpát-medencében. Ha viszont valaki tesz valami jót, azt vesszük észre, hogy körülötte jó emberek bújnak elő a földből. Mi sem tudnánk 2300 gyermeknek ételt adni nap mint nap, ha nem lennének körülöttünk jó emberek. Szent István királyunk sem tudta volna sikerre vinni az államalapítást, ha nem segítik a jó ügyeket körülötte” – mondta Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Az alapítványnak a magyarok kenyere program során tizenöt tonnányi lisztet juttatnak el. „Idén már hét különböző országból érkezett hozzánk búza; az idei mennyiség az alapítvány féléves szükségletét fedezi” – mondta Korinek László, a magyarok kenyere akció ötletgazdája. Páva Zsolt pécsi polgármester azt mondta: a magyarok kenyere program révén egy új szimbólummal gazdagodott augusztus 20-a. Idén augusztus elejéig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a Kárpát-medencéből, a kezdeményezés szállítmányozási és sütőipari cégek ingyenes közreműködésével valósul meg. Közben Sepsiszentgyörgyön és Szolnokon egyszerre áldották meg a nemzet kenyerét augusztus 20-án este. A háromszéki megyeszéken több mint ezren vettek részt a Szent István-napi misén, illetve az azt követő ünnepségen. A Szent József-plébániatemplom udvarán, országalapító királyunk szobránál osztották szét annak a 130 kilós kenyérnek a „testvérét”, amelyet Kovászna megye önkormányzata és Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Diószegi pékség kemencéjéből egyenesen Magyarországra, Szolnokra juttatott el.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).