
Minden jel arra utal, hogy Nofertiti egyiptomi királyné valóban a Tutanhamon-sírban fekszik – közölte Nicholas Reeves brit régész, aki egy kairói sajtókonferencián mutatta be a média által szoros figyelemmel követett kutatásainak eddigi eredményeit.
2015. október 04., 21:592015. október 04., 21:59
Az Arizonai Egyetem régésze az egyiptomi műemlékvédelmi múzeum meghívására érkezett az észak-afrikai országba, ahol hétfőn kezdte meg a szépségéről és nagy hatalmáról ismert Nofertiti királyné feltételezett sírjának kutatását Luxorban, a Királyok völgyében.
Az egyiptomi műemlékvédelmi miniszterrel, Mamdúh ed-Damátival közösen tartott sajtótájékoztatón Reeves digitális felvételekkel támasztotta alá elméletét arról, hogy Tutanhamon sírját eredetileg egy királynénak építették, méghozzá „egy olyan kimagasló királynénak, aki a fáraók kiváltságaival bírt”. Reeves hangoztatta, hogy a díszítések 80 százaléka azt jelzi, a sír nő számára épült. Szerinte csak utólag alakították át az időszámításunk előtti 14. században uralkodó és 19 éves korában váratlanul elhunyt gyermekfáraó, Tutanhamon számára. A neves régész azt is elmondta, hogy a sír keleti falán található színes díszítések alatt repedések húzódnak, amelyeket vakolattal fedtek le, és amelyek egy titkos ajtó peremeit jelezhetik.
Reeves az elmúlt napokban adott interjúiban már beszélt arról, hogy a föld szintjével kilencven fokot bezáró, egyenes vonalú repedések minden bizonnyal nem természetesen alakultak ki, és ez megerősítette azon elméletét, miszerint az említett fal mögött két, eddig ismeretlen kamra húzódhat meg. Az Ahram Online egyiptomi hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a kamrák plafonja átnyúlik a nyugati és az északi falakon, ami ugyancsak arra enged következtetni, hogy ott valami el van rejtve, feltehetően Nofertiti sírja.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a többi királyi sírral ellentétben az elhunyt védelmét biztosítani hivatott varázskamrákat nem a falak közepén helyezték el, hanem „össze-vissza”. “Ez is azt jelzi, hogy az ókori egyiptomiak szabadon akarták hagyni a termeket elválasztó falakat, hogy valamit elrejtsenek mögöttük” – magyarázta. A mostani kutatások végleges eredményének bejelentését korszerű radarvizsgálatok előzik meg, amelyek elvégzésének biztonsági engedélyeztetése jelenleg folyik. A műemlékvédelmi miniszter szerint a radarvizsgálatok egy-három hónapon belül kezdődhetnek meg.
Nofertiti Ehnaton fáraónak, a XVIII. dinasztia tizedik uralkodójának a főfelesége volt. Sírjának holléte az egyiptológia mindmáig talán legnagyobb megoldatlan rejtélye. Tudósok egy része feltételezi, hogy a férje által alapított fővárosban, Amarnában helyezték nyugalomra, míg mások úgy vélik, holtteste egyike annak a két múmiának, amelyeket korábban a Királyok völgyében találtak. Nofertiti Berlinben lévő híres mészkőmellszobrát 1912-ben Amarnában találták meg.
A királynéról DNS-vizsgálatok eredménye alapján egyes tudósok feltételezik, hogy ő volt Tutanhamon anyja. Tutanhamon i.e. 1323 körül halt meg. Érintetlen sírját pompás arany halotti maszkjával a Királyok völgyében fedezte fel és tárta fel Howard Carter brit egyiptológus 1922-ben. A szakembereket régóta foglalkoztatja az a rejtély, miért kisebb Tutanhamon sírja a többi fáraóéhoz képest, és a sír formája miért igazodik inkább az egyiptomi királynék temetkezési helyéhez.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!