2011. február 07., 14:002011. február 07., 14:00
A 39 éves ausztrál állampolgárt a svéd hatóságok kérésére, hivatalosan szexuális bűncselekmények gyanújával decemberben vették őrizetbe Nagy-Britanniában, de később szabadlábra helyezték.
A várhatóan keddig vagy szerdáig tartó, rendkívüli nemzetközi sajtóérdeklődéssel kísért kiadatási meghallgatás a magas biztonsági fokú, hírhedt délkelet-londoni börtön, a Belmarsh mellett működő, szintén szigorúan őrzött magisztrátusi bíróságon kezdődött.
Assange ügyvédei több fronton támadják a kiadatási kérést, amelyet a svéd hatóságok európai elfogató paranccsal együtt nyújtottak be a brit hatóságoknak. A WikiLeaks-alapító védői egyrészt azzal érvelnek, hogy Assange ellen még Svédországban sem emeltek vádat, csak gyanúsítják egy olyan bűncselekmény ügyében, amelynek elkövetését védencük tagadja. Az ügyvédi csapat szerint emellett fennáll annak a kockázata is, hogy a svéd hatóságok kiadják Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.
Az ügyvédek érvei között szerepel, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak.
Assange védői megkérdőjelezik azt a svéd hatósági álláspontot, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz, és a portál alapítóját kizárólag az ellene felmerült, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos vádak alapján körözik.
A svéd vádhatóság többrendbeli szexuális bűncselekménnyel gyanúsítja Assange-t, aki tavaly Svédországban élt egy ideig, és két svéd nő tett feljelentést ellene nemi erőszak, illetve szexuális zaklatás vádjával.
Assange egy bírósági győzelmet már elkönyvelhetett Londonban. Decemberi őrizetbe vétele után ugyanis a dél-londoni Wandsworth kerület ugyancsak hírhedt börtönében tartották fogva, ügyvédjei szerint „dickensi körülmények között”. Itt raboskodott annak idején más kemény bűnözőkkel együtt Ronald „Ronnie” Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablója is, akinek harminc évet kellett volna ülnie, ha nem szökik meg nem egészen harminc hónap után.
Assange ügyvédei mindazonáltal elérték a londoni felsőbíróságon védencük szabadlábra helyezését, igaz, komoly áron: a WikiLeaks-alapítónak 200 ezer font készpénzóvadékot és további 40 ezer font biztosítékot kellett letétbe helyeznie annak fejében, hogy szabadlábon védekezhessen.
Bár az erdélyi gasztronómiában leggyakrabban levesek, főzelékfélék alkotóeleme a friss tavaszi kapor és a zsenge zöld fokhagyma, nem árt tudni, hogy a nagyvilág konyháiban lazaccal, húsfélékkel is társítják.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.