Hirdetés

Megkezdődött a halálbrigád pere

A vádirat ismertetésével, az elsőrendű vádlott, az erdélyi Varga Sándor vallomásának felolvasásával, szakértők véleményének bemutatásával szerdán megkezdődött a „halálbrigád” néven elhíresült csoport büntetőpere a Budapest Környéki Törvényszéken.

2012. május 04., 07:052012. május 04., 07:05

A Varga Sándor és hét társa által 2008 és 2010 között Magyarországon elkövetett rablás- és gyilkosságsorozat elsőrendű vádlottját és négy társát az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberöléssel és egyéb bűncselekményekkel vádolja.

A Surdy Miklós tanácselnök vezette tárgyalás első napján Varga Sándor tolmács közreműködését kérte, amelynek a bíróság eleget tett. A tárgyalás szüneteiben amúgy magyarul kommunikáló Varga kijelentette, hogy ő „román anyanyelvű”, ezért kifogásolta, hogy az iratokat nem kapta meg anyanyelvén, továbbá ismételten elfogultsági kifogást jelentett be az ügyésszel (Kóder Zsolt) kapcsolatban.

A vád ismertetését követően Varga Sándor közölte: a vádat megértette, a vádirattal kapcsolatban pedig ismét hangsúlyozta: azt nem kapta meg anyanyelvén. Arra a bírói kérdésre, hogy elismeri-e bűnösségét, úgy válaszolt, semmit nem kíván mondani, mert a rendőrségi kihallgatásokon nem volt jelen tolmács, továbbá azon vallomásait, amelyek tolmács nélkül zajlottak, visszavonja.

Az ügy elsőrendű vádlottja a bíróságon nem kívánt vallomást tenni. A pszichológus szakértői vélemények szerint Varga Sándort az együttérzés és a bűntudat hiánya és a felszínes érzelmek jellemzik, gátlástalanul hazudik.

A vádirat szerint a 2003 óta Magyarországon élő, román állampolgárságú, 30 éves Varga Sándor és 25 éves élettársa, Turi Emese a korábbi, 2007-es romániai fegyveres rablások és pénzváltók elleni támadásokat követően Magyarországra tették át „működési területüket”. 2008 decemberében Tökölön egy ékszerüzletet raboltak ki. 2009 áprilisában a Komárom-Esztergom megyei Ácson lévő ékszerbolt eladóját támadták meg, fegyverrel megfenyegették, bántalmazták, majd több mint 13 millió forinttal elmenekültek. 2009 nyarán Százhalombattán már nem csupán bántalmazták, hanem meg is gyilkolták annak az ékszerüzletnek a tulajdonosát, akinél többször értékesítettek rablásaikból származó ékszereket.

Az üzletből 24 millió forint értékű arany ékszert vittek el. A gyilkosságot megelőző napon Monor közelében, egy erdős területen agyonlőtték az ékszerboltos bérlőjét; a kivégzés helyén lévő gödröt már korábban kiásták. További áldozatuk egy, az Ázsia Centerben dolgozó vietnámi házaspár volt, sírjukat előre megásták Ócsa külterületén.

Varga Sándor szerint ugyanis a házaspárt attól függetlenül meg kellett ölni, hogy mekkora pénzösszeget találnak náluk. A hazafelé tartó házaspárt 2010. május 18-án este támadták meg, az áldozatok hiába könyörögtek, hiába mondták, hogy a pénzt a boltban hagyták, az elkövetők az ócsai gödörhöz hurcolták, majd fejbe lőtték őket; a bűncselekmény során áldozataiktól 120 ezer forintot zsákmányoltak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Szexmunkásokat foglalkoztató román bűnözőket fogtak el a román és a brit hatságok

Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.

Szexmunkásokat foglalkoztató román bűnözőket fogtak el a román és a brit hatságok
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Megrongált autók egy TikTok‑kihívás miatt

A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.

Megrongált autók egy TikTok‑kihívás miatt
2026. január 11., vasárnap

Közel kéttucat szarvasmarha alatt szakadt be egy tó jege

Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Közel kéttucat szarvasmarha alatt szakadt be egy tó jege
2026. január 11., vasárnap

Édesburgonya: az édes a sóssal találkozik. Nem csak köret, de „főszereplő” is lehet

Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.

Édesburgonya: az édes a sóssal találkozik. Nem csak köret, de „főszereplő” is lehet
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Elérte a Déli-sarkot is a petrozsényi alpinista

Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.

Elérte a Déli-sarkot is a petrozsényi alpinista
2026. január 10., szombat

Kendama-őrület Romániában is: több mint fajáték – sport, közösség és nemzetközi siker

A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.

Kendama-őrület Romániában is: több mint fajáték – sport, közösség és nemzetközi siker
2026. január 09., péntek

Panzió tetején „parkolt le” egy autó a népszerű hegyvidéki üdülőhelyen

Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.

Panzió tetején „parkolt le” egy autó a népszerű hegyvidéki üdülőhelyen
Hirdetés
2026. január 09., péntek

EKE-küldetés: minden korosztály számára vonzóvá tenni a közösségi élménnyel ötvözött túrázást

Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.

EKE-küldetés: minden korosztály számára vonzóvá tenni a közösségi élménnyel ötvözött túrázást
2026. január 06., kedd

Kallós Zoltán szellemi és tárgyi örökségét viszi tovább a 15 éves Tokos zenekar

A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.

Kallós Zoltán szellemi és tárgyi örökségét viszi tovább a 15 éves Tokos zenekar
2026. január 06., kedd

Január túl sok elvárással terhelt hónap, a fogadalmak gyakran vezethetnek kudarchoz

Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.

Január túl sok elvárással terhelt hónap, a fogadalmak gyakran vezethetnek kudarchoz
Hirdetés
Hirdetés