
2012. október 23., 09:062012. október 23., 09:06
Szászrégenben, Maros megyében született és mindig is énekesnő akart lenni. 8 évig hegedülni tanult a szászrégeni zeneiskolában, hangképzést László Sőtér Ilona kolozsvári opera-énekesnőnél, majd elvégezte a marosvásárhelyi népművészeti iskolát. Ennek végzőseként készítette a marosvásárhelyi rádió az első hangfelvételt Verdi Traviata című operájából és Strauss Denevérjéből. 16 éves korától a szászrégeni népszínház szubrett szerepeit játszotta. 15 év szünet, 1989 után visszatért a kultúréletbe. 1997-ben jelent meg első hanganyaga, amit itt rögzítettek Nóta, nóta, magyar nóta címmel, majd 2002-ben a Maros vize folyik csendesen című kazettát jelentette meg Déki Lakatos Sándor zenekarával, 2005-ben a 100 forintnak ötven a fele, 2009-ben pedig a Keresek egy régi utcát címűt. Az Ott, ahol zúg az a négy folyó című albumát 2011-ben, már Sánta Ferenc Kossuth-díjas prímás zenekarával készíti. A most megjelent legújabb lemez azért különleges, mert kizárólag Erdélyben, az 55 éves szülinapját ünneplő marosvásárhelyi rádióban készült a legjobb erdélyi muzsikusokkal, Jakab Attila prímás vezetésével.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).