2011. november 18., 06:282011. november 18., 06:28
„A zenekarral és szólóban ötezer fellépésen vagyok túl, ami felfoghatatlan, de ugyanúgy feldolgozhatatlan számomra, hogy 2011-ben húszezer ember előtt búcsúzhattam el a HBB-től” – mondta Hobo. „A zene marad DVD-változatát magam vágtam Póka Egonnal, és elképesztő, micsoda arcokat fedeztem fel a közönség soraiban. Voltak Nagy-Magyarország-pólót viselő fiatalok, tornából felmentett értelmiségiek, gyönyörű lányok, idősödő asszonyok, kissrácok. Együtt énekelték a számokat azok az emberek, akik a hétköznapi életben egyébként ma már nem állnak szóba egymással” – fogalmazott az előadóművész.
A Hobo Blues Band búcsúkoncertjén Hobo mellett Tátrai Tibor gitározott, Póka Egon basszusgitározott, Solti János dobolt, közreműködött Deák Bill Gyula énekes és Madarász Gábor gitáros. A frontember elmondta, hogy a zenei anyagot semmilyen módon nem korrigálta utólag. A CD-hez fotóalbum is jár, ebben Juhász Balázsnak a koncerten készült felvételei szerepelnek: mind a 35 dalhoz fénykép és dalszövegrészlet; a HBB időutazását a nagy példaképek, Muddy Waters, Jim Morison, Jimi Hendrix, a Cream, a Rolling Stones, Cseh Tamás, Baksa Soós János egy-egy fotója, valamint Leonyid Brezsnyev fürdőruhás képe is jelzi. A búcsúkoncert kapcsán Szomjas György dokumentumfilmet forgatott Kopaszkutya 2 címmel. Hobo az MTI felvetésére hangsúlyozta: a készülő mű nem tekinthető az 1981-es mozi, a Kopaszkutya folytatásának. Hobo kitért arra, hogy amint a CD és a DVD címe is mondja, a zene marad, azaz a jövőben is fog szólóban HBB-számokat énekelni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.