
2012. február 12., 12:092012. február 12., 12:09
Whitney Elizabeth Houston a New Jersey állambeli Newarkban született 1963. augusztus 9-én. Anyja, Cissy Houston legendás gospel- és rhythm and blues-énekesnő volt, és a tágabb famíliában is van egy neves énekesnő, akit Dionne Warwick néven ismer a világ.
Whitney tizenegy éves korától énekelt baptista templomi kórusokban, majd egy ifjúsági gospelkórus szólistája lett. Már zsenge ifjúságában fellépett anyjával, és közreműködött lemezein is. Később befutott énekesek - köztük Lou Rawls és Chaka Khan mellett, a háttérvokálban kapott helyet, és keresetkiegészítésként modellként is dolgozott.
Újabb előrelépés volt életében, amikor 1982-ben - Archie Shepp-pel és másokkal együtt - közreműködött Billy Laswell dzsessz-funkegyüttesének lemezén. Clive Davis, sok más sztár felfedezője jóvoltából 1985-ben az Arista kiadónál megjelent első, saját nevét viselő albuma, amely egyebek közt a Billboard listáját is vezette, és nem adta alább két évvel későbbi, Whitney című korongjával sem.
Listavezető volt első négy kislemeze, és az 1990-ben megjelent, I\'m Your Baby Tonight című albumával meg sem állt a csúcsig. Ezt követte egyik legsikeresebb lemeze, a Több mint testőr (The Bodyguard) című film zenéje, amely valósággal meggyökerezett a listák csúcsán. Több mint harmincmilliót adtak el belőle. Feldolgozta Dolly Parton I Will Always Love You című dalát is, amely a rock történetének egyik legnagyobb sikere lett. Ettől kezdve a soulzene mellett belekóstolt a popzenébe is, és Michael Jackson nyomdokain haladva ő lett az MTV zenés tévécsatorna egyik legsikeresebb színes bőrű sztárja.
Whitney Houston hat Grammy-díjat gyűjtött be, a legsikeresebb éve 1993 volt, akkor háromszor szólították a színpadra arany gramofonok átvételére. 1999-ben, az It\'s Not Right But It\'s Okay című dalával szolgált rá a zenei Oscarra. Lemezkiadója, az Arista 2001-ben rekordösszegű, 100 millió dolláros szerződést kötött vele, cserébe az énekesnő vállalta, hogy következő hat lemezét ennél a cégnél készíti el. A két Grammy-év között azonban az énekesnő teljes hallgatásba burkolózott.
Az 1990 után egyre többet suttogtak szinte krimibe illő házasságáról,és a kábítószerekkel való küzdelméről, amely kisiklással fenyegette szárnyaló karrierjét. Számtalan koncertjét törölték és összességében az utóbbi időben túl vékonynak és megtörtnek látszott. Houston megpróbálta figyelmen kívül hagyni a pletykákat és megjelentette a Just Whitney című albumát, de a dalok már meg sem közelítették a korábbi évek sikereit.
Houston mindent megtett, hogy helyrehozza házasságát, de hiába, 2007-ben elvált Bobby Browntól. Miközben egy ideig szüneteltette karrierjét, nem adta fel a harcot függőségeivel szemben. Több mint egy évtizedes küzdelem után úgy tűnt, összeszedi magát. 2009-ben került a boltokba az I Look to You című albuma, amelyet a rajongók és a szakma is elismeréssel fogadott, de visszatérésének gyümölcsét már nem arathatta le. Halálával a zenei világ egyik legendája távozott. Nevét a legnagyobbak, Lena Horne, Ella Fitzgerald, Gladys Knight között emlegetik majd.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.