2011. december 12., 05:172011. december 12., 05:17
A TASZ közleményében aláhúzta: egy bűncselekmény gyanúsítottját megilleti a védelem joga, a hallgatás joga. Senki nem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. A tanút ezek a jogok nem illetik meg, a vallomástételt szűk körben tagadhatja meg, egyébként köteles válaszolni a kérdésekre. Mint írták, „az ügyészség pontosan tudja, hogy az általa bűncselekménynek tartott magatartást ki valósította meg, így a tanúként történő idézés egyetlen célja és értelme az lehet, hogy a rappert megfosszák jogaitól”.
A TASZ tájékoztatása szerint Dopeman a rendőrségen a legtöbb kérdésre megtagadta a válaszadást, arra való hivatkozással, hogy bár szerinte nem követett el bűncselekményt, de az ügyészség álláspontja szerint igen, így élni kíván a mentességi jogával.
A civil jogvédő szervezet határozott álláspontja az, hogy a nemzeti jelkép megsértésének vétsége nem valósult meg, mivel ennek megállapíthatóságához az szükséges, hogy a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata a védett jelképre közvetlenül vonatkozzon. A zeneszámban a Himnuszra vonatkozóan sértő vagy lealacsonyító kifejezés nem hangzik el, az előadó a „bazmeggel” politikai pártokról, politikusokról vagy például a parkolócéduláról fejti ki a véleményét – tették hozzá.
A TASZ azt írta: „a feljelentők tehát szövegértelmezési nehézségekkel küzdenek, az ügyészségről viszont ugyanezt nem feltételezzük”. Szerintük a terhelti jogoktól való megfosztás kísérlete – mint írták – a hatalmi arroganciát jelzi. A TASZ szerint ha valaki közvetlenül nemzeti jelképre tesz sértő vagy lealacsonyító megjegyzést, akkor is kérdéses, hogy az állam tekintélyének a megóvását jelenti-e a sértő kifejezések használóinak büntetőjogi üldözése. Az állam tekintélye – amit a nemzeti jelképek reprezentálnak – az állami cselekvés függvénye, és azt sohasem a kritikusok csorbítják, mégoly éles szavakat használjanak is.
Szerintünk a véleménynyilvánítás alaptalan üldözése és a hatalmi arrogancia rombolja ma Magyarországon mind a demokráciát, mind az állam tekintélyét – tartalmazza a közlemény. Dopeman számának kezdő sorát korábban a Hvg.hu idézte: „B...szd meg az Orbánt, b...szd meg a kormányt, b...szd meg az MSZP-t és a Gyurcsányt.” Mint írták, a rapper, polgári nevén Pityinger László szerint az volt a cél, hogy megénekelje, mit érez egy „átlag magyar”. A Hvg.hu minősítése szerint a trágár himnuszba a magyar Himnusz szövegének egyes sorait is beleszőtték.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.