2012. április 02., 08:292012. április 02., 08:29
A terem hangulatát teljesen megváltoztató díszletek között fellépők körében egyértelműen az ének-zene kategória volt a legnépszerűbb: 12-en ebben a kategóriában indultak, de a stílusok közt már sokkal nagyobb volt a változatosság: szimfonikus metál, beatbox, dzsesszes pop, operaária, a nagy magyar előadók és punk-ska is szerepelt a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben.
De a zene a színpadi jelenet és szavalás kategóriában indulóknál is visszaköszönt, ugyanis egyikük népdalparódiát adott elő az RMDSZ és a Transindex által szervezett show-ban. A Lőrincz József koreográfusból, Kocsis Tünde rendezőből, Kelemen Attila médiaszakértőből és a Félsziget zenei programfelelőséből, Gáll Zoltánból álló zsűri bár eredetileg 5-6 produkció továbbjutását tervezte, végül hét előadónak szavazott bizalmat, így Maros megyét BeatJoc, Bodó Csaba, Horváth Hunor Jenő, Kádár Barna Zsolt, Székely Márti, illetve a Guillotine és a Votska zenekarok fogják képviselni a május 6-ai, kolozsvári regionális döntőben.
A közönségnek lehetősége lesz a most nem továbbjutó versenyzők közül egyet továbbjuttatni a regionális döntőbe a Médiabefutó.ro oldalon induló, két hétig tartó közönségszavazáson. A Médiabefutó kedden Nagyváradon (Queen’s Pub), szerdán Szatmárnémetiben (Filharmónia), csütörtökön pedig Kolozsváron (Studház, Transilvania Terem) folytatódik. A vetélkedőbe minden helyszínre a versenyt megelőző napon 20 óráig lehet iratkozni a Médiabefutó.ro oldalon.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.
Szabadidős, közösségi rendezvényei révén több mint 5100 résztvevő számára biztosított életre szóló élményeket 2025-ben az Erdélyi Kárpát-Egyesület kolozsvári tagszervezete. Kismihály Boglárka irodavezető a sikeres túrákról, a 2026-os tervekről beszélt.
A Tokos zenekar hagyományos újévi koncertje idén több szempontból is ünnepibb lesz a megszokottnál: a kolozsvári népzenei együttes 15. születésnapját ünnepli, valamint Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójáról is megemlékezik.
Január, az évkezdet sokak számára az újrakezdések hónapja: vannak, akik ekkor döntik el, hogy lefogynak, abbahagyják a szenvedélyüket, megváltoztatják viselkedésük egyes szegmenseit vagy éppen az életvitelüket.