2009. szeptember 11., 13:572009. szeptember 11., 13:57
A tábor résztvevői a PKE reklámgrafika szakos diákjai, tanárai és meghívott képzőművészek voltak, úgy mint: Szabó Zoltán és Fekete Tibor. Az alkotóműhely kurátora Mădălina Braşoveanu művészettörténész volt.
Az alkotótábor célja, hogy együttműködést teremtsen a generációk között, azaz a volt nagyváradi 35-ös Műhely tagjai és a mai fiatal képzőművészek között. Továbbá, a természet adta lehetőségeket felhasználva a hagyományos (természetművészet, land art) és új képzőművészeti technikák (animáció, videó) által alkotott – sok esetben ötvözött - művek létrehozása. A tábor résztvevői alkotási tevékenységük során nagy hangsúlyt fektettek az aktuális, globális ökológiai problémákra és ennek megjeleníthetőségére, ábrázolási megoldásaira.
Figyelemfelkeltő alkotásaikkal, mintegy „természetes felkiáltójeleket” kívántak létrehozni. A probléma veszélyeire oly módon reflektáltak, hogy megkíséreltek egyensúlyt teremteni a természetes anyagok és az elektronikus eszközök között felmerülő paradox szituációkban. November folyamán kiállítást is terveznek a megszületett alkotásokból. Az alkotótábort támogatta a “Népművészet Megőrzésének és Terjesztésének Bihar Megyei Központja” és a Partiumi Keresztény Egyetem.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.