
2010. június 28., 11:122010. június 28., 11:12
Csaknem megtelt a nagykárolyi nagytemplom szombat délután, amikor a helyiek és a Partiumba elszármazott székelyek együtt ünnepeltek az immár hagyományossá vált nyári nagykárolyi székelytalálkozón. Az ökumenikus istentiszteleten Scheffler Dániel katolikus atya, Gyerkes Zsuzsa evangélikus lelkész és ifj. Tolnay István református lelkipásztor hirdetett igét.
Scheffler prédikációjában kiemelte, az igazi értékek szeretete, az egymáshoz való fordulás, illetve az, hogy nem feledjük el, honnan származunk, hol vannak a gyökereink, igazi közösséggé formálják a Nagykárolyba és vidékére elszármazott székelyeket, illetve az itt élőket. Gyerkes Zsuzsa arról beszélt az egybegyűlt ünneplőknek, hogy a székelyeket az arcvonásukról és a temperamentumukról is meg lehet ismerni, még akkor is, ha szülőföldjüktől távol, egy másik közösségbe vetette őket a sors. Tolnay István fontosnak tartotta hangsúlyozni, a nagykárolyi székelyek olyan Ábrahámok és Sárák, akik kötelességtudatból, hivatásuknak élve vagy családalapítás céljából vándoroltak el szülőföldjükről, és találtak új hazát, építik a közös magyar jövőt, nem feledve el, bárhova mennek, Isten mindig velük van. Az a hely, ahova érkeztek, ellenben nem teljesen idegen számukra, hiszen az itt élőkkel közös a nyelvük, illetve a közös hit és a magyar kultúra is segített nekik abban, hogy egységbe kovácsolódjanak, otthon érezzék magukat. „Még akkor is sikerült otthonra lelniük, ha az itt élők gondolkodásmódja és a táj teljesen eltér a hegyvidéken megszokottól” – fogalmazott az igehirdető.
Hompoth Mária főszervező örvendetesnek tartja, hogy az egy évvel ezelőtt megszületett alapötletből ilyen komoly rendezvényt sikerült teremteni, és reméli, komoly hagyománnyá válik ez a találkozó, hiszen igény van rá, fontos, hogy a több tucat, székelyföldről elszármazott nagykárolyi és helybéli barátaik egymásra találjanak, együtt ünnepelhessenek. A találkozó az évek során egyre nagyobb érdeklődésnek örvend, így míg a tavaly nagykárolyiak, illetve a város közvetlen vonzáskörzetében élők érkeztek a rendezvényre, idén már Szatmárnémetiből és más városokból is voltak ünneplők. A szervezők nem titkolt vágya, hogy a nagykárolyi összejövetel idővel regionális találkozóvá nője ki magát.
A templomi szertartást kulturális műsor – népdaléneklés, tánc, kórusok fellépése, dokumentumfilm-vetítés, közös kürtőskalácssütés – és hajnalig tartó kosaras bál követte, amelynek díszvendégei Hompoth Zoltán, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnökségi tagja, Kolumbán Imola, a Hagyományőrző Székely Huszárezred Egyesület elnöke, zászlóanyja, a rendezvény egyik fővédnöke, Lendvay Csaba, díszszékely és Kereskényi Sándor, a Szatmárnémeti Szent István Kör tagja volt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.