Hirdetés

Marosszék legszebb lányát keresik

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Marosszék szépét keresik az Ákosfalvi Községi Napok keretében szervezett szokásos szépségversenyen a hét végén – a vetélkedő hét év után új néven indul. 

Gligor Róbert László

2014. augusztus 13., 15:312014. augusztus 13., 15:31

A 2006-ban indított, egyetlen évet szünetelő ákosfalvi szépségverseny, a Nyárádmente Szépe tömegeket vonzó rendezvénynek és a községi napok egyik fénypontjának számított, amely egyre több lány érdeklődését keltette fel, nem csak a nyárádmentiekét. Sokan jelentkeztek a Küküllő és a Maros mentéről is, és hogy senkit ne utasítsanak el, a szervezők gondolkodni kezdtek egy újabb változaton.

Tóth Emese Zsuzsánna ötlete volt a Marosszék Szépe megszervezése, de különben sem létezett Maros megyében olyan verseny, amelyen csak magyar lányok méretkeznek meg, újabban jelent meg a Bekecsalja Szépe – mondta el Orbán Ágota, szintén a rendezvény szervezője. Mint ecsetelte, a versenyre több mint húszan jelentkeztek, de a fellépők száma ennél biztosan kevesebb lesz.

Egyrészt, mert a keddi első találkozásra és próbára nem mindenki jött el, másrészt nem biztos, hogy minden lánynak sikerül megtanulnia a koreográfiát. Márpedig akinek ez két-három nap után nem megy, attól kénytelenek lesznek búcsút venni – mondta el Orbán Ágota.

A lányokkal való kapcsolattartás Tóth Zsuzsa feladata, a koreográfiát Orbán Ágota tanítja be – ide tartozik a testtartás, testmozgás, színpadi séta, mosolygás – és persze sok egyéb apró részlet, amelyre a zsűri figyelni fog. Koronkából, Jeddről, Marosvásárhelyről, Marosszentannáról, Hármasfaluból, Sóváradról, Gyulakutáról, Segesvárról jelentkeztek a lányok, akiknek átlagéletkora 16 év, egyetlen lány töltötte be 18. életévét.

Mivel kiskorúakról van szó, a szervezők kisbusszal szállítják naponta Ákosfalvára és haza a lányokat. Kedden az első találkozás és megbeszélés után már az első rövidebb próbát is megtartották, a lányokat testalkat, magasság, a szem és haj színe szerint is csoportosították – mondta el Orbán Ágota. Naponta három-négy órányi kemény munka vár a lányokra, akik még szombaton is készülnek a vasárnap esti megmérettetésre.

A fellépés előtti előkészületben két harasztkereki hölgy lesz segítségükre, Kodó Beáta fodrász és Bitai Henrietta, aki maga is nyert már a versenyen. Ami a díjakat illeti, a szervezők még nem tudnak semmi biztosat: sok a felajánló, támogató, de még most is érkeznek újabbak, ezért az utolsó napokban derül ki, hogy milyen ajándékokat és mekkora összeget kell majd elosztaniuk. Az már biztos, hogy minden lány 500 lej részvételi díjat vihet majd haza. A fődíj boldog tulajdonosára vasárnap este derül fény. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés