
2010. november 19., 09:402010. november 19., 09:40
A romániai mozikban november 26-án mutatják be az amerikai rekordokat a bemutató előtt már megdöntő filmet. A Warner pontosan tudja, milyen „fejőstehén” van a birtokában, így az éjféli bemutató után hajnali 3-ra is időzítenek vetítéseket, pénteken pedig 4125 moziban lesz látható a film, amit a szintén rekordnak számító 239 IMAX-moziban is bemutatnak (az előző Potter-film csak 168 IMAX-vásznon volt látható).
Az egyik legnagyobb on-line mozijegyértékesítő honlap, a fandango.com információi szerint a 3700 előadásból 2200-ra már minden jegy elfogyott, ezzel az elmúlt napokban az oldalon lefoglalt jegyek 96 százalékát a Potter-rajongók vásárolták meg. A MovieTickets.com szerint a Halál ereklyéi első része minden idők ötödik legjobban kereső filmje az elővételt tekintve, de mivel még mindig van majdnem egy nap a jegyvásárlásra, azt jósolják, hogy megelőzi majd az előtte álló Harry Potter és a Félvér Herceget is.
A Fandango felmérése alapján kiderült, hogy ezer jegyvásárlóból 730 nő, hetven százalékuk pedig 34 évnél fiatalabb. 68 százalékuk azt is megerősítette, hogy a film iránti érdeklődését a főszereplő Daniel Radcliffe és Emma Watson jó előre beharangozott heves csókjelenete keltette fel istenigazából. A pénteki észak-amerikai bemutatója előtt három nappal, kedden kiszivárgott a világhálóra a film első fél órája. A The Hollywood Reporter szerint rajongók ezrei vadásznak a torrentoldalakon felbukkant filmrészletre. A filmet gyártó Warner Bros. stúdió közleményében úgy fogalmazott, hogy „a szerzői jogok súlyos megsértésének és lopásnak” tekinti a történteket.
A tavaly bemutatott Harry Potter és a Félvér Herceg az év torrenttoplistájának élvonalában végzett: több mint nyolcmilliószor töltötték le illegálisan.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.