Hirdetés

Magyarországra érkezett II. János Pál emlékvonata

Első alkalommal érkezett Magyarországra a „Totus Tuus - Egészen a Tiéd” nevet viselő, II. János Pál pápának emléket állító vonat. A gördülő katolikus emlékhelyet, amely kilenc napot tölt Magyarországon, tegnap mutatták be Budapesten.

2011. szeptember 14., 08:282011. szeptember 14., 08:28

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a fővárosi Vasúttörténeti Parkban rendezett ünnepségen kiemelte: „ez a vonat a mi szabadságunk jelképe”. A Szovjetunió és a bolsevizmus összeomlása alapvetően annak köszönhető, hogy II. János Pál pápa ki merte mondani, a bolsevizmus istentelen és ebből kifolyólag embertelen –, fogalmazott. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese boldog II. János Pál pápát zarándokpápának nevezte, aki kilépett a Vatikán évezredes falai közül, és elment a hívek közé szerte a világban. Egész életén át tartó zarándokútját is szimbolizálja ez a vonat, és ahogy a pápa egykor ellátogatott Magyarországra, úgy most ez a vonat is eljött az ő „lelkiségével” – hangsúlyozta.

Semjén Zsolt kitért arra is: a pápa különleges teológiájának alapgondolata, hogy a kereszténység nem pusztán egy vallás. Az evangélium az élet minden területén érvényes, üzenete van a társadalomhoz, a tudományhoz, a művészethez – mondta. A vonat nemcsak egy nagy ember történetét örökíti meg, hanem „Krisztus aktuális üzenetét közvetíti” mindannyiunkhoz –, fogalmazott a miniszterelnök-helyettes, aki kiemelte, hogy a pápa öröksége öszszeköti a magyarokat, lengyeleket, cseheket és szlovákokat. A szerelvény hétfő délután Párkánynál lépte át a határt, és szeptember 21-én folytatja útját a V4-ek régiójában. A három egységből álló vonaton állandó kiállítás látható a pápával kapcsolatos emléktárgyakból, fotókból, és az érdeklődők vetítés keretében szerezhetnek érdekes információkat az egykori egyházfő életéről. A speciális vasúti szerelvény Krakkóból indult, és missziós körutat tesz a négy visegrádi országban. A 68 méter hosszú vasúti szerelvény körútjának a célja, hogy közelebb hozza a négy közép-európai ország lakóihoz II. János Pál pápa személyiségét, munkásságát és szellemiségét.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés