2010. szeptember 02., 09:412010. szeptember 02., 09:41
A testület azt is vizsgálja, hogy milyen körülmények között nyitották meg újra a bányát 2008-ban egy korábbi baleset után. A San Esteban (Szent István) Bányaipari Vállalatot a Magyarországról 1957-ben, a kommunista rezsim elől Chilébe menekült Jorge Kemeny Latay alapította. Marcelo az ő fia, Bohn pedig a 2000-ben elhunyt Jorge Kemeny feleségének, Agnes Füllernek a testvére.
Az egyik mélyben rekedt bányász felesége múlt héten panaszt tett a San Esteban vezetői, valamint az állami tulajdonban lévő Nemzeti Földtani és Bányászati Szolgálat (Sernageomin) ellen amiatt, hogy 2008-ban engedélyezték a bánya újbóli megnyitását. Közben példátlan kihívásnak nevezték bányabiztonsági szakértők a 700 méteres mélységben rekedt bányászok kimentését célzó erőfeszítéseket. A mentési akció – amely hivatalosan a hét elején vette kezdetét – hónapokat vehet igénybe, a becslések szerint 3-4 hónapig tartó alagútfúrást pedig egy háromórás utazás követheti, amelynek során a 33 bányászt egy cső alakú fémketrecben egyenként hozzák majd a felszínre. Egy új-zélandi bányabiztonsági vállalat, a veszélyes kínai bányák biztonságának javításában közreműködő KiaOra cég igazgatója az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte: minden mentési akció a maga nemében kihívásnak számít, a mostani azonban egyedülálló. Egy kanadai bányamentési menedzser szerint ilyen méretű mentési akcióra korábban nem került sor. Alex Gryska ugyanakkor meggyőződésének adott hangot, hogy a mentést végző, állami tulajdonban lévő Codelco chilei vállalat – amely nagy tapasztalatokkal rendelkezik a bányászat minden területén – sikerrel végzi majd a fúrást. A mentést végző chilei illetékesek utaltak arra, hogy a bányászoknak mintegy 3000 tonna lezúduló kőtömeget kell eltávolítaniuk. A chilei egészségügyi miniszter, Jaime Manalich azt nyilatkozta, hogy a 33 bányász közül legkevesebb 5 esetében a depresszió jeleit észlelték.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.