2010. szeptember 02., 09:412010. szeptember 02., 09:41
A magyar dal napján országszerte 33 színpadon szólhat a magyar dal. Idén először ítélték oda a magyar dal fővárosa címet; Eger ezt pályázat útján érdemelte ki. A hevesi megyeszékhelyen hét színpadon rendeznek koncerteket, a Dobó téri központi helyszín házigazdája a Csík Zenekar lesz. Fellép többek között Presser Gábor, Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Kiscsillag is. A tizenhat budapesti helyszín közül a Zöld Pardonban áll majd a budapesti Szerzők rockszínpad, itt a 30Y, az Irie Maffia és a Péterfy Bori and Love Band lesz a fő műsorszám. Az óbudai Kobuci-kert a népzene-világzene helyszíne lesz a Kolompossal, a Muzsikással, a Naprával, a Besh o droMmal és a Budapest Bárral. A Hungexpón idén is marad a popzene, a Budavári Művelődési Házban (Bem Rockpart) rocktörténeti múltidézést tart Török Ádám és Frenreisz Károly, míg a Gödör Klubban az egykori URH, Kontroll Csoport, Európa Kiadó és Sziámi tagjai állnak össze egy estére Időtlen zenekar néven. A Vígszínház részleteket mutat be Presser Gábor és Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című musicaljéből, de fellép a teátrumban többek között Dés László és a Quimby is. A BKV-val együttműködve a fővárosban szeptember 5-én és 12-én délután a 4-es villamos vonalán a Dallamos villamoson összesen tíz együttes zenél majd az utazóknak. A magyar dal napjáról idén is élő közvetítéssel jelentkezik a Magyar Televízió.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.