Hirdetés

Magyar nyelvű turistakalauz a Páring hegységről

Székely Árpád Páring – a Retyezát testvére című könyvét mutatják be Marosvásárhelyen csütörtökön 18 órától a Bolyai téri unitárius templom imatermében. 

Gáspár Botond

2014. március 18., 16:462014. március 18., 16:46

A négy fejezetből álló turistakalauzt élménybeszámolóval és vetítéssel egybekötött előadás keretében Balás Árpád földrajztanár méltatja. A kalauz egyik újdonsága, hogy első ízben mutatja be magyarul a túraútvonalakat. A Déli-Kárpátok uralkodó vonulatait bemutató sorozat a Retyezát részletes ismertetését követően annak „testvérének”, a turistairodalomban méltánytalanul elhanyagolt Páringnak a titkait tárja fel a természet szépségei iránt fogékony turisták előtt.

A Páring földtani és felszínalaktani szempontból a Retyezát édestestvére, a természet védelmét és az ösvényhálózatot tekintve azonban inkább mostohatestvérként kezelik. A hegység központi, alpi övezete szerencsére mentesül a hegység peremére és egyes magas részeire jellemző „modernizációtól”, így bőséges hegyi kihívást rejtő, a retyezátinál visszafogottabb jelzésű és gondozású turistaúthálózat segítségével kereshetjük fel megannyi bájos tengerszemét és szebbnél szebb ormát.

A túrakalauz négy fejezetből áll: az első rész a Páring színes hegyvilágát ismerteti a Retyezáttal való összehasonlításban – a hegységcsoportok felszínalaktani és vízrajzi ismereteit, időjárási sajátosságait tartalmazza „leg”-ek táblázataival, ábrákkal, térképvázlatokkal kiegészítve, magyar nyelvű szakkifejezések, természetföldrajzi fogalmak felhasználásával. Ugyanitt kis ízelítőt kapunk a gazdag növényvilágból.

A második fejezetben hasznos túrainformációk találhatók: megközelítés, szállás- és síelési lehetőségek. A kalauz fő célja a túraútvonalak bemutatása, ezért a harmadik fejezetben a Páring turistaútjainak, néhány pásztorösvényének és rejtett csapásának részletes leírása olvasható – magyar nyelven első ízben ebben a kiadványban. A fotózással egybekötött, teljes körű terepbejárásra 2013-ban került sor.

Az átfutó képek mellett több szerző fotója, részletes turistatérkép-melléklet, egységes méretarányú metszetek és összefoglaló adatok társulnak a hiánypótló leírásokhoz. A befejező rész – a korábbi túrakalauzhoz hasonlóan – játékos páringi és déli-kárpáti körtúrára invitálja az olvasót kvízkérdések segítségével. A könyv a bemutató helyszínén megvásárolható.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés