Hirdetés

Magyar nyelven is elérhetőek a kibővített HBO-csatornák

Megújult a HBO tévécsatorna, amely hétfőtől három adón sugároz filmeket Romániában. A „hagyományos" HBO mellett mostantól a HBO2 vetíti az egész családnak szóló mozikat, a HBO Comedy pedig HBO3-má alakult át. A HBO, HBO2, HBO3, a Cinemax1 és Cinemax2 filmcsatorna HD-minőségben is sugároz, ugyanakkor mindenik adón kiválasztható a filmek magyar nyelven való sugárzása.

Kiss Judit

2016. március 22., 15:592016. március 22., 15:59

2016. március 22., 18:292016. március 22., 18:29

A HBO Europe februárban jelentette be, hogy Közép- és Kelet-Európában megváltoztatja műsorstruktúráját, így az előfizetők eggyel több HBO-adón nézhetnek filmeket. A csatorna továbbra is helyet ad premiereknek, hollywoodi sorozatoknak, dokumentumfilmeknek, és a filmvilág történéseinek a nap mind a 24 órájában – közölte a cég. A HBO által gyártott sorozatoknak pedig ugyanakkor tartják a romániai premierjét, amikor az amerikait.

A HBO2 gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kínál filmeket: a műsorban megtalálhatóak a kamaszoknak szóló mozik éppúgy, mint az akciófilmek és thrillerek, a programok napközben a fiatal korosztályt, este pedig a felnőtt nézőközönséget célozzák. Így hamarosan látható lesz a HBO2-n az Így neveld a sárkányodat 2., az Éjszaka a múzeumban – a fáraó titka, az X-Men és A galaxis őrzői is.

A HBO3 csatornán új és régebbi HBO-sorozatokat sugároznak, így látható lesz teljes egészében a Trónok harca, a Törtetők, a Maffiózók, a Róma és az Aranyélet című, 2015-ös magyar televíziós sorozat is. A HBO Románia menedzsere szerint a struktúra megváltoztatásával és kibővítésével szélesíteni kívánták a filmek skáláját és minden korosztályt megcélozni a kínálattal.

A filmcsatorna 1991-től van jelen Közép-Európában, Romániában pedig 1997-től. Az HBO az amerikai Time Warner cég leányvállalata, mozicsatornákat működtet HBO és Cinemax néven, ezek 24 órás, fizetős műsorkínálattal szolgálnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés