
Fotó: Haáz Vince
Áder János köztársasági elnök két fiatal magyar gyógyszervegyésszel, Madaras Lizzel és Lévay Krisztinával beszélgetett Kék Bolygó című podcastjének hétfőn közzétett adásában. A fiatal kutatók olyan baktériumkoktélt állítottak elő, amely megszabadíthatja a világot az egyszerhasználatos műanyagok hulladékától.
2021. március 08., 12:302021. március 08., 12:30
A két fiatal a kutatási területén már elindult a világhírnév felé, hiszen
Áder János kiemelte: azért is fontos ez, mert az évente előállított és felhasznált műanyagok mennyisége az elmúlt ötven évben hússzorosára nőtt, másodpercenként húszezer PET-palackot értékesítenek a világon.
– mutatott rá az államfő. Hozzátette: ha így folytatjuk a környezet műanyaggal való szennyezését, 2050-ben több műanyag lesz a tengerekben és az óceánokban, mint hal.
A két fiatal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen ismerkedett meg: Madaras Liz biomérnök, Lévay Krisztina pedig vegyészmérnök hallgatóként tanult. Kutatásaikat egy garázslaborban kezdték, 1980-as évekbeli eszközökkel, kis költségvetéssel, aztán elkezdtek dolgozni azért, hogy egy „egészséges biotechnológiai vállalkozás” legyenek, és ne csak egy kutatási projekt. Felfedezésük mára védettséget élvez, kialakították cégstruktúrájukat, már nyolcan dolgoznak náluk, és találtak terveikhez magyar befektetőt is – mondták el az adásban.
Az innováció lényegét Lévay Krisztina úgy foglalta össze, hogy más technológiákkal szemben ők nemcsak egy szegmensre koncentrálnak;
Madaras Liz szerint eljárásuk azért különleges, mert a műanyagokat, amelyeket időtállónak terveznek, a baktériumokkal képesek környezetazonos anyaggá átváltoztatni, így azok vissza tudnak kerülni az ökoszisztémába. Ugyanis az olaj, amiből ezek a műanyagok készülnek, sok millió évvel ezelőtt állati és növényi maradványokból keletkezett. A lebontáshoz semmiféle előzetes kémiai kezelésre vagy előválogatásra nincs szükség.
A végterméket külső laboratóriumok is vizsgálják, eddig jó eredményeket kaptak, de az ipari hasznosítás előtt még többször elvégeztetik ezeket a teszteket – mondták.
Áder János reményét fejezte ki, hogy év végére a kutatók eljutnak addig, hogy már az összes kísérletet elvégezték és az ipari hasznosítás elindulhat. Ezzel nagy lépést lehetne tenni annak érdekében, hogy a környezetet elborító és komoly károkat okozó műanyagszemét problémáját, újrahasznosítását megoldjuk – fogalmazott a köztársasági elnök.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!