2009. augusztus 06., 10:492009. augusztus 06., 10:49
A koncertszervező cég közleménye szerint továbbra sem értik ugyan az MLSZ elnökének elutasító álláspontját a koncert Puskás-stadionbeli megrendezésével kapcsolatban, a legfontosabbnak azonban azt tartják, hogy Madonna fellépése megvalósuljon, így el kell fogadniuk: a rendelkezésre álló idő nem elegendő a felvetődött probléma megoldására, különösen amikor ilyen merev ellenállásba ütköznek. A Kincsem Parkba megváltott jegyek az eredeti feltételek mellett változatlanul érvényesek, teszik hozzá.
Madonna eredetileg a Kincsem Parkban lépett volna fel, ám a szervezők múlt kedden közölték, hogy a Puskás Ferenc Stadion adhat otthont az amerikai énekesnő fellépésének. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hétfőn adott ki közleményt arról: semmiképpen sem járul hozzá, hogy az augusztus 22-i Madonna-koncertet a stadionban rendezzék meg. A sportlétesítményt kezelő Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) tegnap közleményben fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy a Madonna-koncertre nem kerülhet sor az arénában.
Az ünnepek után sok háztartásban hasonló a kép: a hűtő zsúfolt, a dobozok egymásra tornyozva őrzik a karácsony bőségének emlékét, miközben egyre sürgetőbb a kérdés: mi legyen a maradékkal? A válasz szerencsére nem föltétlenül a kidobás.
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.