Lukács Sándor, a karikaturista, akit Ion Iliescu perelt

A több mint ötven portré a tervek szerint hamarosan kötetben is megjelenik. A színház kulisszatitkaiba betekintést nyújtó könyvet László Károly színművész írja, és Lucky színészkarikatúrái illusztrálják.

Grafikus és repülős

„Már gyerekkoromban két dologra vágytam: rajzolni és repülni” – emlékszik vissza a szabadúszó művész. Neki mindkettő sikerült, foglalkoztatott karikaturista és a siklórepülés egyik meghonosítója a térségben. A hadseregben csak azért nem maradt repülősnek – mondja –, mert magyarként nem nézték jó szemmel, és nem bíztak benne. A siklórepülésben azonban kiélhette ezt a szerelmét, azért al is hívták a 70-es években szülővárosából, Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre, hogy ezt a sportágat meghonosítsa. Azóta Háromszék fővárosában él és alkot.

Harminc évvel ezelőtt már írt különböző újságokba, és karikatúrái is megjelentek. 1980-ban szerveztek Brassóban egy nemzetközi karikatúratárlatot, ahol díjat nyert. Egy évvel később már Tokióban állították ki a munkáit. Lucky úgy emlékszik, nagyon nehéz volt „bevergődni a brancsba”. Mint felidézi, a kiállításokon a díjak pénzzel jártak, ezért előre eldöntötték, hogy melyik tárlaton, kit díjaznak, ki kapja a pénzt. Ebbe a körbe volt nehéz betörni. A zömében román nemzetiségű hazai karikaturisták is nehezen fogadták be, előfordult, hogy „lehorthyzták”, de mert nem hagyta magát, és kiállt az igazáért, megszerették.

Perben Iliescuval

Nagy kaland és kihívás volt azokban az időkben a cenzúra kijátszása. Luckyt magyarként az átlagosnál is jobban figyelték. Gyakran előfordult, hogy a kiállítás előtt le akarták szedetni a rajzait. „Nagy trógerek voltunk, mindig sikerült találni egy kis rést a diktatúra páncélján” – idézi fel. Ceauşescuról is készített karikatúrát, egy íróasztalnál ült, onnan parancsolt, és a feje egy szépen kidolgozott nullás volt. A diktátorról korábban készült egyik gúnyrajza jelent meg a Ludas Matyi 1990. januári számának címlapján is. A karikaturistának mégsem a kommunizmus alatt, hanem utána gyűlt meg a baja a hatalommal. 1991-ben az államelnöki hivatal feljelentette egy Ion Iliescuról készült karikatúrája miatt.

A rajzon az ország akkori elnöke kannibálok üstjében főtt. Hat évre akarták elítélni közméltóság megsértése miatt. Végül felmentették, de másfél évig tartott a hercehurca, és ráment Lucky vicc- és karikatúralapja, az Ötödik kerék. A hetilap 1990 áprilisában jelent meg, akkora volt abban az időben a sajtószomj, hogy 46 ezer példányban nyomták, és alig volt remittenda. Még a vonatokon is árulták, nosztalgiázik Lucky, és szomorúan állapítja meg, hogy manapság az emberek már egy napilapot sem tudnak megfizetni. Az Ötödik kerékben jelent meg az Iliescu-karikatúra is. „A lap még nem került a standokra, nyomdában volt, amikor már érkeztek az ügyészségtől, hogy írjak nyilatkozatot. Én újságot írok, nem nyilatkozatot” – válaszolta akkor, s ma is állítja, hogy egy percig sem tagadott semmit, sőt büszke volt a rajzra.

Ötezer karikatúra otthon

Az újság másfél év után megszűnt, de a karikatúrák azóta is rendületlenül készülnek. Néhány évvel ezelőtt megszámolta, akkor háromezer volt az otthonában, becslése szerint a számuk azóta közel megkétszereződött. A kiállításokra beküldött rajzokat általában nem küldik vissza, az alaptárlat után még többször is bemutatják. A színészsorozat mellett az államfőkről készített gúnyrajzokat, és több karikatúrát vetett papírra a Sepsiszentgyörgy főterén álló Szent György-szoborról, amit már felavatásakor elnevezett Nünükének.

Lukács Sándor azt mondja, a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Beleolvas a napilapokba, és már veszi is kézbe a ceruzát vagy a tust. Mint mondja, folyton jár az agya, önmagával ötletbörzézik, tíz gondolatból jó esetben kettő életképes, azt kidolgozza. „Egy karikaturista szeme azt is meglátja, amit más nem” – szögezi le Lucky.