Hirdetés

Lovastábor gyerekeknek

Egyhetes hagyományőrző lovas tábor zajlik gyerekeknek Kotormányban a hétvégéig. A Forrás Sportegyesület szervezte táborban részt vevő gyerekek nemcsak a lovagolni tanulnak, hanem megismerkednek a lovakkal való munkával is.

2012. július 20., 08:502012. július 20., 08:50

„Reggel hatkor kelünk, megetetjük a lovakat, utána ápoljuk őket. Amelyik lovon nem lovagolunk, azt kitesszük a karámba, a többieket felnyergeljük. A gyerekek már hét órakor lovon ülnek, ilyenkor nyáron a legkellemesebb hűvösben lovagolni. Kilenc órától reggeli, utána kézműves-foglalkozás, délben szekérrel mennek el a szomszéd községbe ebédelni, délután foglalkozás, este a hűvösben ismét lovaglás” – sorolta a napi programot Ferencz Katalin, az egyesület szakedzője, a tábor egyik vezetője.

Hozzátette, a lovaglás nem arról szól, hogy valaki felül a lóra és mintegy eszközként használja a lovat, ugyanis az állatot társként kell kezelni. „Itt a gyerekeknek lehetőségük van megtanulni a lótartással kapcsolatos dolgokat, azt, hogy hogyan viselkedik a ló, hogyan kell vezetni, megközelíteni. Megértik, hogy mitől kell tartani, mitől nem, mert ezzel kapcsolatban rengeteg a tévhit.” A tábor első napján a gyerekek megismerkedtek a honfoglaláskori viselettel, a jurtával, amelybe be is költöztek, kötelet vertek, megtudhatták, hogyan készültek annak idején a jurta kötelei és a kötőfék. Ottjártunkkor éppen rézdomborítással foglalatoskodtak.

„Az elkövetkező napokban lesz ostorfonás, nyilazás, lándzsadobálás, csatakereszt, sok olyan dolog, ami a honfoglalás korához köthető. Arra is nyílik lehetőség, hogy kipróbálhassák együtt a lovaglást és a nyilazást” – fejtette ki a tábor másik vezetője, Tölgyesi Béla. 

Péter Beáta

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés