Lopófonó citerazenével

Az eseményre közel kéttucatnyi idős asszony érkezett fonni- meg tekernivalójával, illetve egyéb kézimunkájával, de a Veress Iskola régi tornatermébe érkezett néhány érdeklődő fiatal is.

„A fonóban kaptam az első csókot” – vallja be az élménybe még most is belepirulva az egyik nagymamakorú néni, aki elmeséli, hogy bizony akkoriban a csalafinta legények egy gyapjúfonal segítségével „kiverték” a lány kezéből az orsót, hogy csókot „lophassanak”. A hagyomány szerint ugyanis csók járt annak a legénynek, aki felvette a földről a lány elejtett orsóját. A jelenlévők azonban nem csak ezt a régi szokást  elevenítették fel, hanem Hunyadi Irén tanítónő kérdésére válaszolva elmesélték azt is, hogy a fonóknak milyen társadalmi jelentősége volt egy-egy közösség életében. Kiderült, háromféle fonóba hívták a téli időszakban a rokonokat, szomszédokat, barátokat – annak függvényében, hogy ki hívta össze őket.

„Fonót” bárki összehívhatott, akinek fonnivaló kendere, lenje, gyapjúja akadt a ház körül – a munkáért cserébe egy jó vacsorával kellett megvendégelnie a segítőket. „Fonókalákát” a fiatalasszonyok, menyecskék rendeztek, hogy az idősebb, tapasztaltabb asszonyok segítsenek a fonalfonásban. A „lopófonót” kimondottan a férjhez menő lányok szülei rendeztek, ide rendszerint muzsikusokat is hívtak, hogy a munka végeztével legyen, aki húzza a talpalávalót. A „lopó” név pedig nemcsak onnan ered, hogy ezeken a fonókon szabadott, sőt illett csókot lopni a lányoktól, hanem onnan is, hogy sok esetben az élelmes legények összelopkodták a szomszédságban őrizetlenül hagyott „fonnivalót”, hogy legyen, amiből szaporítani az eladósorban lévő lány kelengyéjét.

S ha már a kelengyéről esett szó, a gyergyóalfalvi hagyományos fonókaláka résztvevői azt is elmesélték, hogy hajdanában egy lánynak két ágyat, egy ruhásszekrényt, egy „kasztent”, egy asztalt és két széket, illetve két szalmazsákot, két-két derekaljat, paplant és párnát illett férjhez vinni az egyéb „apróságok” mellett. A kelengyéről hozománylevelet, vagyis „permafóriumot” készítettek a menyasszony és vőlegény szüleinek, illetve a keresztszülőknek.

A hozománylevelet azért írták meg, hogy ha netán elválik a fiatal pár, maradjon nyoma annak, mivel gazdagította a közös háztartást a menyecske. A kelengyét szekerekkel vitték a lányos háztól a vőlegény portájára a menyegző hetén és „módos” menyasszonynak számított az, akinek hét szekérrel vitték a kelengyéjét. A kedd esti fonóban az is kiderült, hogy régen sokszor megtörtént, hogy a hét szekérre felpakolt holmit, az éj leple alatt visszahordták a lány szüleihez – elvégre az sem volt mellékes, mit beszél a „falu szája” a férjhez menő lány családjáról.