
Fotó: A szerző felvétele
2010. január 21., 08:572010. január 21., 08:57
Az eseményre közel kéttucatnyi idős asszony érkezett fonni- meg tekernivalójával, illetve egyéb kézimunkájával, de a Veress Iskola régi tornatermébe érkezett néhány érdeklődő fiatal is.
„A fonóban kaptam az első csókot” – vallja be az élménybe még most is belepirulva az egyik nagymamakorú néni, aki elmeséli, hogy bizony akkoriban a csalafinta legények egy gyapjúfonal segítségével „kiverték” a lány kezéből az orsót, hogy csókot „lophassanak”. A hagyomány szerint ugyanis csók járt annak a legénynek, aki felvette a földről a lány elejtett orsóját. A jelenlévők azonban nem csak ezt a régi szokást elevenítették fel, hanem Hunyadi Irén tanítónő kérdésére válaszolva elmesélték azt is, hogy a fonóknak milyen társadalmi jelentősége volt egy-egy közösség életében. Kiderült, háromféle fonóba hívták a téli időszakban a rokonokat, szomszédokat, barátokat – annak függvényében, hogy ki hívta össze őket.
„Fonót” bárki összehívhatott, akinek fonnivaló kendere, lenje, gyapjúja akadt a ház körül – a munkáért cserébe egy jó vacsorával kellett megvendégelnie a segítőket. „Fonókalákát” a fiatalasszonyok, menyecskék rendeztek, hogy az idősebb, tapasztaltabb asszonyok segítsenek a fonalfonásban. A „lopófonót” kimondottan a férjhez menő lányok szülei rendeztek, ide rendszerint muzsikusokat is hívtak, hogy a munka végeztével legyen, aki húzza a talpalávalót. A „lopó” név pedig nemcsak onnan ered, hogy ezeken a fonókon szabadott, sőt illett csókot lopni a lányoktól, hanem onnan is, hogy sok esetben az élelmes legények összelopkodták a szomszédságban őrizetlenül hagyott „fonnivalót”, hogy legyen, amiből szaporítani az eladósorban lévő lány kelengyéjét.
S ha már a kelengyéről esett szó, a gyergyóalfalvi hagyományos fonókaláka résztvevői azt is elmesélték, hogy hajdanában egy lánynak két ágyat, egy ruhásszekrényt, egy „kasztent”, egy asztalt és két széket, illetve két szalmazsákot, két-két derekaljat, paplant és párnát illett férjhez vinni az egyéb „apróságok” mellett. A kelengyéről hozománylevelet, vagyis „permafóriumot” készítettek a menyasszony és vőlegény szüleinek, illetve a keresztszülőknek.
A hozománylevelet azért írták meg, hogy ha netán elválik a fiatal pár, maradjon nyoma annak, mivel gazdagította a közös háztartást a menyecske. A kelengyét szekerekkel vitték a lányos háztól a vőlegény portájára a menyegző hetén és „módos” menyasszonynak számított az, akinek hét szekérrel vitték a kelengyéjét. A kedd esti fonóban az is kiderült, hogy régen sokszor megtörtént, hogy a hét szekérre felpakolt holmit, az éj leple alatt visszahordták a lány szüleihez – elvégre az sem volt mellékes, mit beszél a „falu szája” a férjhez menő lány családjáról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.