2011. január 28., 09:302011. január 28., 09:30
Papp Gábor hozzátette: a rendőrség szokatlan gyorsasággal fejezte be a nyomozást az ügyben, és reményét fejezte ki, hogy kellő alapossággal vizsgálták meg a történteket. A gyanúsítás szerdai megváltoztatásával kapcsolatban azt mondta: panaszt tett az újabb gyanúsítás ellen, amelynek a büntetési tétele egyébként azonos a korábbi gyanúsításéval.
A BRFK szerdán közölte a rendőrség honlapján, hogy már halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt nyomoz a BRFK a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében. A szórakozóhelyen a tragédia estéjén kialakult tülekedésben 14 ember szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket. A sérüléseket igazságügyi orvos szakértő minősítette. A közlemény szerint ezen adatok alapján a nyomozó hatóság halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytatja tovább az eljárást. A BRFK a korábbi adatok alapján kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége megalapozott gyanúja miatt indított ismeretlen tettesek ellen büntetőeljárást. A nyomozás megindítását követően a fővárosi rendőrség hat embert vont gyanúsítottként eljárás alá, és száztíz embert hallgattak ki tanúként.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.