Hirdetés

Letűnt korok Mikházán

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Még az eddigieknél is több érdeklődőt vonzott a szombaton Mikházán 3. alkalommal megszervezett római fesztivál, ahol kisgyerek, kamasz és felnőtt egyaránt megtalálhatta a számára legérdekesebb foglalkozást.

Antal Erika

2015. augusztus 09., 19:452015. augusztus 09., 19:45

A reneszánsz jegyében berendezett ferences kolostor udvarán csendesebb tevékenység folyt, papírkészítés, ötvös- és bőrdíszművesség, korabeli zene várta a látogatókat.
A Maros Megyei Múzeum és a Mikházi Csűrszínház Egyesület az Artecotur Egyesülettel közreműködve egész napot kitöltő, tartalmas rendezvényt szervezett, amely látványos is volt, de elmélyülésre is lehetőséget adott. Délelőtt a Csűrszínház udvarán gyülekeztek a római légiósok, a látogatók pedig egy-egy római névvel ellátott karkötőt és programfüzetet kaptak a szervezőktől.
A fesztivál felvonulással kezdődött, a római legionáriusok, a szintén római viseletbe öltözött közönséggel, vendégekkel, falubeliekkel a régészeti ásatásokhoz indultak, hogy ott hivatalosan is elejét vegye a rendezvény.
Az isteneknek bemutatott „áldozattal” kezdődött a megnyitó, majd Soós Zoltán múzeumigazgató foglalta össze a fesztivál lényegét: az elmúlt idők bemutatása, egy elfeledett, föld alá temetett kultúra megelevenítése a szándékuk a rendezvénnyel. Szélyes Ferenc, a Mikházi Csűrszínház Egyesület elnöke köszönetet mondott a múzeum munkatársainak a szervezésért, azért, hogy élettel telik meg a falu ezen a napon. A Mikházán kutatásokat végzők nevében Lenkei László egyetemi docens beszélt, elmondta, hogy magyarok, románok és németek együtt dolgoztak, a csapat tagjai között régészek és építészmérnökök tárták fel a múltat, aminek az eredményeit továbbgondolva tervezték a jövőt. Az építészek koordinátora, Gaul Cicelle adjunktus, a régészeti park egyik tervezője elmondta, az építészek munkájának egyik eredménye az épülő pavilon, a másik a régészeti park lesz, amely remélhetőleg minél előbb elkészül.
A Csűrszínház kertjében kialakított arénában a „barbár szövetség” és a rómaiak harcát nézte végig a fák árnyékában, szalmabálákon ülő közönség, majd római légiós katonák hadgyakorlatoztak, és gladiátorok tartottak bemutatót. Ugyanott íjászversenyt is tartottak, kicsik és nagyok próbálgatták rátermettségüket.
Az I. Fórumnak kinevezett udvaron tartották a borkóstolót, a gasztronómiai bemutatót, hátul, a fák között rendezték be a II. Fórumot, ahol a római kézművességgel, művészetekkel, a hétköznapi élet eszközeivel lehetett ismerkedni. A III. Fórum szintén a kertben kapott helyet. Ott is műhelyek álltak, például a Condimentaria, ahol a fűszernövényeket válogatták és mutatták be azok felhasználási lehetőségeivel együtt, vagy a Taberna tonsoria, ahol római kori frizurákat készítettek az erre vállalkozóknak. A Taberna unguentaria a rómaiktól fennmaradt receptek alapján készülő krémeket és kenceficéket mutatta be. Volt mécseskészítő, festészeti és kerámiaműhely, de még jósda is. Míg a Csűrszínház körül hangos és zajos volt az élet, a ferences kolostor kertjében nyugodtabb tevékenységek, inkább a szellemnek szóló foglalatosságok kínálták magukat. Kolumbán Árpád ötvösművész asztalánál soha nem ritkult a kíváncsi gyerekcsapat, nyakéket, karkötőt, gyűrűt készítettek, tanulták az ötvösség technikáit. Márton Krisztina, a marosvásárhelyi Teleki Téka munkatársa a papírmerítés művészetébe avatta be türelemmel és hozzáértéssel a gyerekeket és felnőtteket. Egy másik asztalnál rajzoltak, festettek, egy harmadik helyen a bőrdíszművesség fogásait próbálgatták, míg mások gyertyát készítettek. A kolostor épülete nem látogatható, annak csupán egy szobáját sikerült kinyittatniuk a szervezőknek. Abban a szobában a ferencesek egykori könyvtárát csodálhatták meg a könyvbarátok. A Teleki Tékában őrzött könyvek fényképfelvételeiből készített pannók imitálták a könyvespolcokat. A ferences templomban régizene-hangversenyt is tartottak. A templom zsúfolásig telt, az oltár előtt a Flauto Dolce Együttes adott elő Kájoni János korabeli szerzeményeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés